Eladta romániai érdekeltségeinek egy részét Bill Gates

A Microsoft közismert alapítója 2021 folyamán kiszállt többek között a Petromból és a Hidroelectricából is.  

Már nem szerepel a Petrom, a romániai vízerőművel zömét működtető Hidroelectrica és a slatinai alumínium kombinát, az Alro részvényesei között a világ egyik legismertebb üzletembere, Bill Gates, írja a Ziarul Financiar. A Microsoft alapítója közvetve, a volt feleségével közösen működtetett Bill & Melinda Gates Alapítványon, illetve a Tulajdonalapon (Fondul Proprietatea) keresztül volt ezen romániai vállalatok részvényese.Bill Gates | Fotó: Wikipedia

2020 végén Gatesék alapítványa még 3,6 millió dollár értékű részvénycsomaggal rendelkezett a romániai befektetési alapnál, a 2021-re vonatkozó jelentésből azonban már nem szerepel az az érdekeltség. 2017-ben még Bill és Melinda Gates 27 millió dollár értékben birtokoltak részvényeket a Tulajdonalapnál, azonban az évek során folyamatosan adtak el belőle, 2019-ben már csak 8,8 millió dollárnyi részvényük volt.

Annak ellenére, hogy kilépett a Tulajdonalapból, a Gates-féle alapítványnak továbbra is vannak romániai érdekeltségei. A szervezetnek 41 millió dolláros részvénycsomagja van a dél-afrikai Naspers befektetési alapnál, mely a legnagyobb romániai online kiskereskedő, az eMag, valamint a legnépszerűbb apróhirdetési portal, az olx.ro, a Fashion Days, az Autovit és a PayU többségi tulajdonosa.

A Bill & Melinda Gates Alapítvány a világ egyik legnagyobb jótékonysági szervezete, aktívumainak értéke 50 milliárd dollar körül van.

Kapcsolódók

Kimaradt?