A tejtermelés továbbra is dominál Hargita megyében, de a húsmarhatartás is felfutóban van, mivel kevesebb gépesítést és emberi munkát igényel, az állomány közel 80 százaléka tejelő tehén, míg a húsmarhák aránya körülbelül 20 százalék – röviden így jellemezhető a megye szarvasmarha-ágazatának jelenlegi helyzete, magyarázta érdeklődésünkre Gál Attila falugazdász, állatorvos.

A szarvasmarha ágazat helyzete összetett, vannak nehézségek, főleg az ingadozó tejárak és a munkaerő hiánya miatt, ami az egyik legégetőbb gond, de a tőke hiányától is szenved az ágazat, nincs tartalék, nincs forrás fejlesztésre. Az elmúlt két év szárazsága elvitte a készleteket, sokan takarmányt kellett vásároljanak. Az idei kilátások ugyan jobbak, de a fagyosszentek nyomot hagytak a vetéseken – fogalmazott Gál Attila.

A tejtermelés terén komoly különbségek mutatkoznak a kisebb és a közepes-nagy gazdaságok között. Míg az utóbbiak – főleg társulások, szövetkezetek vagy saját feldolgozóval rendelkező farmok – jobb tárgyalási pozícióban vannak a felvásárlókkal, a kisebb gazdák sokszor teljesen ki vannak szolgáltatva. Feldolgozás nélkül, közös értékesítési lehetőségek híján egyre nehezebb talpon maradni. A támogatások mértéke csökkenőben, a költségek emelkednek, és a tej felvásárlási ára sem tart lépést az inflációval.

Ma már egy 5–10 tehenes gazdaság nem tud biztos megélhetést nyújtani. Ahhoz, hogy egy család fenntartása stabil legyen, legalább 20–30 tejelő tehén szükséges – mondja Gál. „De 30 fölött már biztosabb a helyzet. Ha valaki 50–60 tehénnel dolgozik, az már komoly szint, de persze az is számít, hogyan csinálja. Van, aki 20 tehenet is jól menedzsel, más pedig 50-ből sem tudja fenntartani a gazdaságot” – mutat rá a szakember. Tejtermelésben a piros tarkák dominálnak, de második helyen a holstein-fríz típusok vannak.

Jelenleg a húsmarhatartás egyre több gazdát vonz, mivel a területek adottak, a géppark rendelkezésre áll, és kevesebb munkaerő szükséges. „Az úgynevezett selejt tehén és a borjú ára most a csúcson van” – mondja Gál, aki szerint az eddigi évekhez képest a jelenlegi húsmarhaárak kimagaslóan jók.

A húsmarhatartás jellemzően a limousin, angus és piros tarka fajtára épül. A borjakat 8-10 hónapos korukban, 250-450 kilós súllyal értékesítik – szinte kizárólag élő állatként, országos vagy exportpiacra. A termelés túlnyomó része tehát nem marad helyben, hanem más megyékbe vagy külföldre kerül. Jelenleg közel 60 gazdaság foglalkozik húsmarhával. Vannak vegyes farmok is, de jellemzőbb, hogy a gazdák tejre vagy húsra állnak rá.

Gál Attila úgy látja, hogy a székely gazdák ragaszkodnak a földhöz és a marhához, aminek egyszerre vannak történelmi, kulturális és gazdasági okai. Ezzel is magyarázható a kimagaslóan magas marhaállomány. A szakember rámutatott, hogy Hargita megye a közel százezres szarvasmarha-állománnyal országos szinten a második helyen áll Szucsáva mögött.

„A magyar ember inkább marhatartó. Ez így alakult ki, és van benne igazság” – mondja mosolyogva a falugazdász. A marhatartás nemcsak megélhetés, hanem örökölt életforma is, de napjainkban a generációváltás döcögős, sok idősebb gazda még mindig maga akarja kézben tartani az irányítást, így nehéz valódi átadásról beszélni. Vannak ügyes fiatalok, de zéróról elindulni nagyon nehéz. Sokszor 10-20-30 év munkája van egy-egy működő gazdaság mögött. A földvásárlás nehézkes, az eszközök drágák, a támogatások csökkennek. Aki belevág, annak hosszú távú tervre van szüksége, kezdetben legyen más jövedelmi forrása. Drága a föld, nehéz tisztázni a tulajdont, a gépek ára az egekben és a támogatások is szűkülnek.

A bürokrácia sem segíti a helyzetet, pedig „a gazdák nem papírmunkára szerződtek, hanem arra, hogy állatot tartsanak és földet műveljenek.” Ez nem a „gyors siker” világa – vázolja az ágazat árnyoldalait a szakember. Hozzátette: a gazdaságok száma ugyan csökken, de az állatlétszám szerencsére stagnál. Ez azt jelenti, hogy bár a kisgazdák felhagynak a tartással, a nagyobbak bővítik az állományt. Hargita megyében a közepes gazdaságok jellemzőek, nagyüzemi méret nincs sok.

A közvetlen értékesítés egyre több gazda számára jelent kapaszkodót. A tejautomaták elterjedtek, és egyre többen készítenek sajtokat, ami nagyobb hozzáadott értéket jelent. Bár az importtermékekkel nehéz versenyezni árban – a hazai termelés önköltsége magasabb – a jövő kulcsa ezért nem a mennyiség, hanem a minőség, a helyi márkák és a tudatos vásárlók.

Gál Attila konklúzióként megjegyezte: „aki ma marhát tart, annak nemcsak szíve, hanem esze is kell legyen hozzá. De, aki okosan csinálja, annak még mindig van helye ebben a világban.”