Egyre több akciós terméket vásárolunk

Minden négy, a boltban hagyott lejből egyet leszállított árú termékekre költöttünk az első félévben.  

Egyre több leszállított árú terméket vásárolnak a hazai fogyasztók, írja a Ziarul Financiar (ZF). Az első félévben a kiskereskedelemben értékesített általános fogyasztási javak (élelmiszerek, mosó- és mosogatószerek, tisztálkodási termékek, kozmetikumok) 23,3 százaléka promóciós volt, derül ki a Gfk piackutató cég legfrissebbfelméréséből.Fotó: Pixabay

Az a valaha mért legmagasabb érték. 2022 első félévében még csak 17,2 százalék volt az akciós termékek piaci részesedése, azóta azonban folyamatosan nő: 2022 második félévében 18,2 százalék volt, a tavalyi év két félévében pedig 19,5, illetve 21,5 százalék.

A piackutató cég szakemberei szerint ez egyértelműen az inflációra adott válasz, a vásárlók így próbálják meg csökkenteni a kiadásaikat.

A Gfk adatai azt mutatják, hogy az első félévben a háztartartások 7 százalékkal többet költöttek általános fogyasztási javakra, mint 2023 azonos időszakában, azonban ez nem járt együtt a vásárolt áru mennyiségi növekedésével. Ez azt bizonyítja, hogy a lakosság által érzékelt infláció nagyobb a hivatalos statisztikai adatnál.

Egyes termékcsoportok (kenyér, étolaj, fagyasztott élelmiszerek, gabonapehely, vaj, szensavas üdítőitalok, kávé, energiaitalok) esetén a vásárolt árumennyiség nemhogy nőtt volna, de visszaesett.

“A fő ok, ami miatt az év első hat hónapjában egyes termékek eladásai visszaestek, a vásárlások ritkulása volt. A háztartások nem mondtak le ezeknek a termékeknek a vásárlásáról, főleg, hogy egyesek az alapélelmiszerek közé tartoznak, ellenben ritkábban vásárolják őket” – nyilatkozta a ZF-nek Diana Scăunașu, a Gfk kutatási menedzsere.

A hazai vásárlók 85 százaléka attól tart, hogy az árak továbbra is gyors ütemben fognak emelkedni, ami mértéktartásra készteti őket. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.  

Kapcsolódók

Kimaradt?