Egyre nagyobb a hiány az Országos Egészségbiztosítási Alap költségvetésében

Annak ellenére, hogy nőttek a bevételek, az első félévben 3,8 milliárd lej volt a deficit.

Az első félévben az Országos Egészségbiztosítási Alap (FNUASS) kiadásai 3,8 milliárd lejjel haladták meg a bevételeit, írja az economica.net. Ez 29 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi deficitnél.Fotó: Pexels

A hiány annak ellenére emelkedett jelentős mértékben, hogy a FNUASS egészségbiztosítási járulékból származó bevételei 38 százalékkal voltak nagyobbak, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ez azonban nem tudta kompenzálni az állam által folyósított szubvenció 59 százalékos csökkenését.

A teljes bevétel 34 milliárd lejt tett ki, 24 százalékos növekedést mutatva éves összevetésben. Ebből több mint 30 milliárd származott egészségbiztosítási járulékból. A jelentős mértékű növekedés egyrészt a minimálbér emelésének a következménye, másrészt annak, hogy a kormány a hozzájárulás fizetésére kötelezte az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozókat is.

A gyógyszeripari cégek által fizetett clawback adóból 2,44 milliárd lej folyt be a FNUASS számlájára, 16 százalékkal több, mint 2023 első félévében. Az állami szubvenció értéke mindössze 1,48 milliárd lej volt. Az állami szubvenció visszafogásával a kormány a központi büdzsé horribilis hiányát próbálja csökkenteni, de eredménytelenül, mivel végül úgyis egyensúlyba kell hozni a FNUASS költségvetését.  

A kiadások is 24 százalékkal nőttek, akárcsak a bevételek, 37,86 milliárd lejt tettek ki. A legtöbb pénz, 12,58 milliárd lej, gyógyszeripari termékekre és orvosi készülékekre ment el, közel 21 százalékkal több, mint tavaly.

A legnagyobb arányú, 72 százalékos növekedés a háziorvosok által nyújtott szolgáltatások terén következett be, melyekért 2,77 milliárd lejt fizetett ki a FNUASS.

Kapcsolódók

Kimaradt?