Dăianu: Méltánytalan a romániai adórendszer

A Költségvetési Tanács elnöke szerint kizárólag a kiadások csökkentése nem elég az államháztartás fenntarthatóvá tételéhez.

„Mélységesen méltánytalan a romániai adórendszer” – jelentette ki Daniel Dăianu, a Költségvetési Tanács elnöke egy online konferencia során. A korábbi pénzügyminiszter és európa parlamenti képviselő szerint ennek egyik oka az, hogy „az egységes adókulcs már jópár éve nem létezik”. Bár nem fejtette ki, Dăianu valószínűleg arra célzott, hogy több szakmai kategória teljesen mentesítve van a személyi jövedelemadó fizetése alól. Az építőipari munkások mellett az informatikusok sem fizetnek be egy lejt sem az államkasszába a jövedelmükből, bár a legjobban kereső munkavállalók közé tartoznak.

A szakember szerint az adórendszer átfogó reformjára van szükség. „Át kell alakítsuk az adórendszerünket, de nem adóemeléssel. A jelenlegi rendszer nem felel meg az elkövetkező években előttünk álló nagy kihívásoknak. Szembe kell nézzünk a valósággal” – mondta Dăianu. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt évek rövidlátó pénzügyi politikája miatt, míg az évtized közepén az államkassza adóból származó bevételei a bruttó hazai termék (GDP) 19,5 százalékát tették ki, az 2020-ra 14,5 százalékra csökkent.

A közgazdász professzor kifejtette, hogy a kormány 2024-ig terjedő, az államháztartás reformját célzó elképzelései szerint az éves költségvetési deficitet szinte kizárólag a kiadások csökkentésével szorítanák le 7,16 százalékról 2,9 százalékra. Ezen belül a legnagyobb tételt a közalkalmazotti bérek és a szociális kiadások GDP-arányos 1,9, illetve 1,3 százalékpontos csökkentése jelentené.

A Költségvetési Tanács szerint ezek irreális célkitűzések, nagyon valószínűtlen, hogy a költségek visszafogásával a hiányt az előirányzott 4,4 százalékponttal lehetne mérsékelni, 2,5 százalék tűnik megvalósíthatónak. A testület szerint a kiadások csökkentésével párhuzamosan szélesíteni kell az adóalapot és javítani az adóbehajtás hatékonyságát.

„A 2021-es költségvetés a józan ész szülötte” – állapította meg Dăianu, hozzátéve, hogy bár idén a gazdaság lábadozó állapotban lesz, nem szabad halogatni az államháztartási reform megkezdését.  

Kapcsolódók

Kimaradt?