Costa szerint Európa védelmét és biztonságát erősítheti az új uniós költségvetés
Az Európai Unió (EU) következő többéves költségvetése lehetővé teszi Európa védelmének és biztonságának megerősítését, valamint versenyképességének növelését – jelentette ki az Európai Tanács elnöke, António Costa csütörtökön a Nicuşor Dan államfővel közösen tartott bukaresti sajtótájékoztatón.
Costa elmondta, hogy valamennyi uniós tagállam vezetőjével egyeztet a 2028-2034-es pénzügyi keretről szóló megállapodás előkészítése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a következő hónapok döntő fontosságúak lesznek, és az év végéig megállapodásra kell jutni – számolt be az Agerpres.

Rámutatott, hogy a tárgyalások a jelenlegi költségvetés elfogadásakor fennállótól alapvetően eltérő geopolitikai környezetben zajlanak. Az új helyzet ezért más szerkezetű költségvetést és az uniós források újfajta megközelítését teszi szükségessé.
Costa szerint a következő pénzügyi keretnek hozzá kell járulnia Európa védelmének és biztonságának erősítéséhez, ösztönöznie kell a versenyképességet és az innovációt, valamint fokoznia kell az EU stratégiai ellenálló képességét.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kohéziós és az agrárpolitikának továbbra is kiemelt helyen kell maradnia, mivel ezek közvetlenül befolyásolják az európai régiók jólétét és ellenálló képességét.
Az Európai Tanács elnöke ambiciózus költségvetési csomagot szorgalmazott, de fontosnak nevezte azt is, hogy a tagállami hozzájárulások „észszerű keretek között maradjanak”. „Az év végéig sikerülni fog kiegyensúlyozott megállapodásra jutnunk” – jelentette ki.
CSAK SAJÁT