Betiltották a legolcsóbb RCA-t áruló biztosítót
A Romániában legolcsóbb RCA-t kínáló biztosítótársaságot végleg betiltotta a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF). Október 1-jétől, szerdától a bolgár Dallbogg nem bocsáthat ki biztosítási kötvényeket az ország területén.
A legnagyobb kockázat azokat érinti, akik károsultak, mivel körülményesebben kapják meg a kártérítést.
Összesen 200 000 romániai járműtulajdonosnak van RCA-kötvénye a Dallboggnál. Az ASF július 1-jétől felfüggesztette a bolgár cég tevékenységét, majd közös ellenőrzést végeztek a bolgár és az európai hatóságokkal, számol be az ObservatorNews.
„A társaságnak már korábban felfüggesztették a közép- és kelet-európai kibocsátási jogát is” – magyarázta Dorel Duţă, az UNSICAR elnöke. A társaságot Lengyelországban is betiltották.
„Azoknak az ügyfeleknek, akiknek már van RCA-biztosításuk a Dallboggnál, nincs mit tenniük, csak meg kell várniuk a biztosítás lejártát. Azonban azok, akiket olyan autósok ütnek meg, akiknek Dallbogg RCA-juk van, gyakorlatilag azt kockáztatják, hogy nehezen kapják meg a kártérítést” – mondta Laurenţiu-Sergiu Costache biztosítási szakértő.
A károsultak a biztosító romániai kárügyintézőjéhez kell forduljanak: a DioDea Management SRL-hez, a baleseti jegyzőkönyvvel és a javítási engedéllyel. A biztosító nyitja meg a kárdossziét.
Eddig a Dallbogg kínálta a legalacsonyabb RCA-árakat a piacon. Egy Dacia Duster RCA-kötvénye körülbelül 1.000 lejbe került, ami 700 lejjel kevesebb volt, mint más biztosítóknál.
A Dallbogg a második bolgár társaság, amely az ASF célkeresztjébe került, az Euroins után.
CSAK SAJÁT