Ennyi pénzt fizetnek ki a biztosítók a balesetek után, megvan a tavalyi rekorder is

Egy gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés alapján kifizetett több mint 5,6 millió lejes tétel volt a tavalyi évben a legmagasabb kártérítés, amit egy Olaszországban balesetet okozó romániai furgon okozta károk fedezésére ítélték meg – derül ki a Biztosítók Országos Szövetségének (UNSAR) kedden közzétett tájékoztatásából.

Az UNSAR tagbiztosítók által 2023. október 31-ig jelentett legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések alapján kifizetett 10 legnagyobb káresemény értéke 2023-ban összesen 34,7 millió lej volt. E káresemények mindegyike személyi sérülésre és vagyoni kárra egyaránt kiterjedt.

Az UNSAR azt is közölte, hogy a 10 legnagyobb kárigényből 3-at tehergépjárművek által okozott balesetekből eredő károkra fizettek ki.

Illusztráció forrása: katasztrófavédelem

A gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések alapján kifizetett átlagos kár 2023-ban több mint 8%-kal nőtt, és elérte a 10 750 lejt, ami körülbelül 2150 eurónak felel meg. A biztosítók tavaly rekordösszegű, 4,2 milliárd lejes kártérítést fizettek ki a szerződések alapján.

Ezekhez az összegekhez hozzá kell adni a bejelentett és még ki nem fizetett káreseményekre (RBNS) képzett 2,3 milliárd lejes tartalékot, valamint a még be nem jelentett káreseményekre (IBNR) képzett 2,35 milliárd lejes tartalékot.

Az Országos Pénzügyi Felügyelet (ASF) 2023-as jelentése szerint a biztosítók mintegy 292 000 káreseményre vonatkozóan fizettek ki kárigényeket.

A pénzügyi felügyelet szerint kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ára tavaly átlagosan 7%-kal nőt mind a magánszemélyek, mind a vállalatok esetében, az átlagos évesített díj 1219 lej volt. Ugyanebben az időszakban az átlagos kár 8%-kal, 10 750 lejre nőtt.

A kárigények és a káresetek száma azonban csökkent, a biztosítók nyereségesek voltak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?