Az összes energiafajtából kevesebbet fogyasztottunk a második negyedévben

A legnagyobb arányban, 19 százalékkal, a földgáz fogyasztása csökkent.

Takarékossági üzemmódba kapcsolt Románia az energia tekintetében a második negyedévben. Az legnagyobb hazai kőolajipari vállalat, az OMV Petrom adatai szerint április 1. és június 30. között üzemanyagból 2 százalékkal kevesebb fogyott a hazai kutaknál, mint 2021 azonos időszakában, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Pixabay

Ez minden bizonnyal a benzin és a gázolaj rohamos drágulásának a következménye. Az első negyedévben még 7 százalékkal bővült a piac.

A villanyáram fogyasztása 6 százalékkal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy erősödött a már az első negyedévben is domináló tendencia, amikor 4 százalékos volt a visszaesés.

A földgáz terén még látványosabb, 19 százalékos volt a csökkenés. Az első negyedévben 11 százalékkal maradt el a fogyasztás a tavalyi mögött, az első félév szintjén pedig 13 százalékos a visszaesés. Így Románia szinte máris teljesíti az Európai Bizottságnak a fogyasztás 15 százalékos visszafogását célzó ajánlását.

A villanyáram és a gáz esetében ez annak a következménye, hogy több nagy ipari fogyasztó teljesen leállt vagy csökkentett kapacitással működik, mivel a jelenlegi árak mellett a termelés nem kifizetődő. Ezért áll, többek között a marosvásárhelyi Azomureș, az ország legnagyobb gázfelhasználója, mely a teljes hazai fogyasztás hozzávetőleg 10 százalékát adja.

Az idei év második félévében a nyersolaj kb. 80 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, míg a földgáz nagykereskedelmi ára a négyszeresére, a villanyáramé pedig a két és félszeresére nőtt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?