Iohannis: helyes a 15 százalékos gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelés

Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott pénteken, hogy helyesnek tartja a 15 százalékos önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelést, ugyanakkor úgy véli, hogy „ésszel” kell takarékoskodni, és ott, ahol erre mód van.

Iohannis arra hívta fel a figyelmet, hogy „komplikált” tél elébe nézünk, mivel az Oroszországból érkező gáz egyre kevesebb, a nemzetközi piacon értékesített gáz pedig egyre drágább.

„Véleményem szerint helyes a 15 százalékos önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelés. Alternatív gázbeszerzési lehetőségek után kell néznünk, megújuló energiaforrásokba kell fektetnünk, ugyanakkor pedig takarékoskodnunk kell ott, ahol lehet. Ismétlem: ott, ahol lehet. Takarékoskodni ésszel kell. Nem úgy kell elképzelni, hogy valakinek fagyoskodnia kell, nem úgy kell elképzelni, hogy bárki is azt akarná, hogy ne legyen gáz az ipari termelésre. Mindennek működnie kell” – szögezte le a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az államfő.

Fotó: Agerpres

Azt is elmondta, az illetékes minisztérium számításai szerint a gázzal való takarékoskodás lehetséges, megvalósítható és fenntartható. „Az utóbbi évek átlagfogyasztásának 15 százalékáról beszélünk, és a számítások szerint ez megvalósítható anélkül, hogy valakinek fagyoskodnia kellene, vagy hogy teljes iparágakat kellene bezárnunk”– fogalmazott az elnök.

Iohannis kifejtette, Románia tisztában van vele, hogy a Moldovai Köztársaság nehéz helyzetben van a gázellátást illetően, és Maia Sandu moldovai elnökkel megállapodott abban, hogy többféle forgatókönyvet dolgoznak ki az ország megsegítésére. „Egy biztos: nem fogjuk cserbenhagyni a Moldovai Köztársaságot” – ígérte Iohannis.

Mint írtuk, Az Európai Bizottság új javaslatcsomagot mutatott be, amelynek célja, hogy jövő tavaszig 15 százalékkal csökkenjen a gázfelhasználás Európában. Az uniós testület új tanácsi rendeletet javasol a gázkereslet csökkentésére irányuló összehangolt intézkedésekről. Valamennyi tagállam számára célul tűznék ki, hogy 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentse a gázfelhasználást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?