Az Auditálási Hatóság súlyos szabálytalanságokat talált az európai projektek minisztériumánál
A tárca 530 olyan cégnek fizetett ki támogatást uniós forrásokból, melyeknek nem járt volna.
Súlyos szabálytalanságokra derült fény azon ellenőrzés során, melyet az Auditálási Hatóság folytatott le a Beruházások és Európai Projektek Minisztériumánál, írja az economedia.ro. Az Állami Számvevőszék keretében működő testület azt vizsgálta, hogyan ültette gyakorlatba a tárca a Versenyképesség Operatív Programot.
Az audit során kiderült, hogy a tárca teljesen rosszul alkalmazta a koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségek ellensúlyozását célzó, a kis- és középvállalkozásokat megcélzó 4.1.1.-es támogatási programot. Az uniós forrásokból olyan cégeknek folyósítottak támogatást, melyek profitáltak a járványból, nem pedig olyanoknak, melyek megszenvedték azt.
A kiírási feltételek értelmében a támogatást olyan cégek kellett volna kapják, melyeknek a nyeresége csökkent a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt. Ezzel szemben 530 olyan vállalkozás részesült támogatásban, melyek 2020-ban nyereségesebbek voltak, mint 2019-ben. A támogatási program keretében 420 millió eurót osztottak szét, amiből 200 milliónál többet jogosulatlan cégek kaptak. Az economedia.ro szerint valószínű, hogy a kormány ezt az összeget vissza kell fizesse az Európai Uniónak.
Az auditálás során szervezési problémákra is fény derül. Egy, a korábbi tárcavezető, Marcel Boloș által elrendelt átszervezés miatt a Versenyképesség Operatív Programmal foglalkozó osztályon a kelleténél jóval kevesebb alkalmazott maradt. Az Auditálása Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi személyzet a minimális szinten sem képes menedzselni a versenyképességi programot.
Az ellenőrzés következtetéseit múlt héten kapta meg a tárca, az Auditálási Hatóság a későbbiekben dönt majd az esetleges szankciókról.