Akkreditált szakképzések indulnak gazdák számára Hargita megyében

A Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány (PAHRU) és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) közös szervezésében háromféle képzés indul a Hargita megyei gazdák számára. A képzésekre a Hargita megyén kívül élő vagy tevékenykedő gazdák is jelentkezhetnek.

Agroturisztika, bio- és általános mezőgazdálkodás témakörökben mélyíthetik el tudásukat azok a Hargita megyei gazdák, akik a következő hetekben jelentkeznek a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány (PAHRU) és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) meghirdetett szakképzések valamelyikére. A képzésekre nem Hargita megyében élő vagy tevékenykedő gazdák is jelentkezhetnek, amennyiben vállalják a személyes részvételt a tanórákon, és az ezzel járó utazási és egyéb költségeket – közölték a szervezők pénteken. A sikeresen vizsgázó résztvevők a munkaügy által elismert hivatalos diplomát kapnak majd, amellyel többek között jelentkezhetnek különböző mezőgazdasági pályázatokra is – derült ki a felhívásból.

„Mi hiszünk abban, hogy Székelyföldön is lehetnek versenyképes, modern gazdaságok. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon sok múlik azon, hogy a gazdák számára elérhetők-e azok a lehetőségek, amelyek által szaktudásukat gyarapíthatják. Ezekkel a szakképzésekkel nekik igyekszünk teret biztosítani a fejlődésre – emelte ki Becze István SZGE elnök.

A szervezők hangsúlyozták, hogy csak azok az érdeklődők vehetnek részt a meghirdetett továbbképzéseken, akik betöltötték a 16. életévüket és rendelkeznek a szükséges iratcsomóval, ami a következőket kell tartalmazza: személyazonossági igazolvány másolata, legutolsó végzettséget igazoló diploma másolata, nők esetében a házasságlevél másolata, valamint a kitöltött beiratkozási típuskérés, amely a helyszínen igényelhető.

A Gazda és biogazda kétlépcsős tanfolyam azokat a gazdákat szólítja meg, akiket érdekel a fenntartható, ökológiai szemléletű állattenyésztés és növénytermesztés. „Napjainkban egyre népszerűbb a biogazdálkodás. Sokan szeretnének nekifogni, de gyakran hiányzik az a szükséges elméleti és tapasztalati tudás, amellyel szakszerűen tudnák a biogazdálkodást végezni” – részletezte a képzések kapcsán Bajkó Noémi-Aliz, az SZGE falugazdásza.

Az Agroturisztikai tanfolyamon a résztvevőknek lehetőségük lesz összekapcsolni a növénytermesztési, állattartási vagy kézműves tevékenységeiket különböző turisztikai szolgáltatások kialakításával és kivitelezésével.

Főként a pályakezdők számára kedvez az Általános mezőgazdász képzés, ahol az  általános szakismereteket, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati felkészültséget, illetve a vállalkozói alapismereteket sajátíthatják el a résztvevők.

Mindhárom tanfolyam díjhoz kötött: az általános jelentkezési feltételek mellett egy 450 RON értékű regisztrációs díj befizetése is hozzátartozik a részvételhez, amelyet két részletben is kifizethetnek: 50 százalékot beiratkozáskor, a másik felét pedig a tanfolyam végén, a diploma átvétele előtt.

A képzések kezdési időpontjait a szervezők az ősz utolsó heteire tervezik. Azok, akik további részletek felől érdeklődnek vagy szeretnének jelentkezni a tanfolyamokra, megtehetik Bajkó Noémi-Aliz SZGE falugazdásznál a 0756 726 302-es telefonszámon vagy az office@szekelygazda.ro e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2021. november 12., péntek, 16 óra. A tanfolyamokkal kapcsolatos legfrissebb információk megtalálhatók az SZGE honlapján vagy hivatalos Facebook-oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?