Sikeres pályázatokra készítik fel a Hargita megyei gazdákat

Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével közösen kérdőíves felmérést indít a mezőgazdasági ágazatban dolgozó gazdák pályázati szokásait illetően, ezáltal feltérképezve a problémáikat is. A felmérés célja, hogy a gazdák pályázási nehézségei felszínre kerüljenek. Ezeket a nehézségeket és kérdéseket elemezve pályázati tanácsadással és a megfelelő kapcsolati tőkével fogják segíteni a gazdákat a sikeres pályázatok elérésében.

Az elkövetkezőkben kiemelten fontosak lesznek a különböző pályázati lehetőségek a Hargita megyei gazdák számára is, ezekre a pályázatokra pedig időben kell felkészülni. A Fiatal Gazda Pályázat például a 2020-2021 időszakra pályázatonként akár 40 000 euró összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújthat 41 év alatti gazdáknak. A fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatási program júliusban indul, összesen 43 millió euró keretösszeggel, ebből a külföldről hazatérő fiatal gazdák támogatására is különítenek el keretet.

A támogatás célja a gazdák ágazaton belüli támogatása, vállalkozások korszerűsítése, a környezetvédelmi, közegészségügyi és az állatjóléti feltételek megteremtése. A pályázatokat online formában kell benyújtani.

Kihasználni a lehetőségeket

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a felmérés kapcsán elmondta: ösztönözni szeretnék a gazdákat, hogy használják ki az európai uniós kiírások nyújtotta lehetőségeket. „Hargita Megye Tanácsa, a fejlesztési ügynökség, a megyei tanács Vidékfejlesztési Egyesülete támogatásával és a falugazdász hálózatunk szakembereivel tudjuk segíteni és bátorítani a gazdákat” – fogalmazott a megyei tanácselnök.

Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke kiemelte, hogy az egyesület által működtetett Székelyföldi Falugazdász Hálózaton belül húsz szakemberük van, akik különböző szakterületeken tanácsokat adnak a gazdáknak. Termelésben, feldolgozásban, értékesítésben felmerülő kérdések esetében, és nem utolsó sorban a pályázati lehetőségekkel kapcsolatosan is fordulhatnak az egyesülethez. Céljuk, hogy olyan gazdatanácsadói hálózatot hozzanak létre, amely minden problémára választ tud adni.

Az egyéni problémákra is odafigyelnek

„Mindenkit arra kérünk, hogy szánjon pár percet arra, hogy kitöltse kérdőívünket. Nagyon fontos, hisz látjuk a jelenlegi helyzetben is, hogy a direkt kapcsolattartásba óriási lehetőségek rejlenek. Akkor tudunk segíteni, ha tudjuk, hogy kinek mi a gondja, mit szeretne” - fejtette ki Borboly Csaba. „Fontos, hogy a gazdák is értsék meg, együtt kell működjenek. Akkor lehet egy jó fejlesztési irányt megszabni, és akkor lehet akár térségekben gondolkozni, ha tudjuk, hogy mi a helyzet. Óriási lépés, ha minél többen kitöltik a kérdőívet” - emelte ki Becze István.

A kérdőív ezen a linken érhető el.

(Borítókép: Székely Gazdaszervezetek Egyesülete Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?