Árvíz által sújtott településeket támogat Hargita Megye Tanácsa

A személyi jövedelemadó hat százalékos keretéből osztanak vissza újabb összegeket helyi önkormányzatoknak többek között, erről döntött Hargita Megye Tanácsának testülete keddi rendkívüli ülésén. Saját karbantartó cég alapításáról és európai uniós pályázatokkal kapcsolatban is határozatokat fogadott el a testület.

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke az ülés során elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai szerint az árvízkárokra késve érkeznek a kormánytámogatások, ezért direkt módon, saját forrásaikra hagyatkozva hamarabb tudnak segítséget nyújtani az érintett településeknek.

"Megbeszéltük a polgármesterekkel, hogy a hat százalékkal segítünk. Nekünk az a célunk, hogy minél hamarabb a segítségükre siessünk a településeken élő embereknek, és igyekezzünk támogatni a helyi önkormányzatokat abban, hogy csökkentsék a károkat" – tette hozzá az elöljáró.

Kedden döntést hoztak arról, hogy az udvarhelyszéki pénzösszegből azon településeket támogatják, amelyeket az elmúlt napok árvizei súlyosan érintettek. Tételesen Szentábrahám községnek 20 ezer lejt hagyott jóvá a testület a csekefalvi járda építésére, Kápolnásfalu számára 50 ezer lejt az ivóvíz és szennyvízhálózat bővítésére, Felsőboldogfalva számára szintén 50 ezer lejt a régi községháza felújítási munkálataira, 20 ezer lejt Lövéte számára az ivóvíz és szennyvízhálózat bővítésére, Homoródszentmárton számára 150 ezer lejt, valamint 20 ezer lejt Homoródalmás számára.

Saját karbantartó céget alapítanak

Elkezdődhet Hargita Megye Tanácsának saját karbantartó cégének létrehozása. A majdani cég a megyei jelzésű utak karbantartási munkálatait végezi el, elsősorban a sürgősségi esetek megoldására lesz fenntartva, mint a kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy a forgalmi balesetek okozta károk. Ennek kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte: nem fog konkurenciát jelenteni a megyében működő hasonló tevékenységű vállalkozásoknak. Mint mondta, a cél a segítségnyújtás és a károk minél gyorsabb kijavítása, ezzel biztosítva a megyei utak minőségének megőrzését és az akadálytalan forgalmat.

A testület döntést hozott a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség tevékenységének átalakításával kapcsolatosan is Az ügynökség révén Hargita Megye Tanácsa az elkövetkező időszakban a gazdaság élénkítésére is hangsúlyt fektet, a felnőttképzésre és az átképzésre is összpontosítva. Mindezzel támogatja azokat a szektorokat, amelyeket hátrányosan érintett a jelenlegi járvány-helyzet, és munkaerőhiány tapasztalható.

Uniós pénzeket hívnának le

Európai uniós források lehívásával kapcsolatban is döntött a testület: Hargita Megye Tanácsa és az általa fenntartott Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, valamint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a nagy infrastrukturális beruházások program (POIM) keretében fog támogatásokra pályázni. A gyermekvédelem esetében több mint 3,5 millió lejre pályáznak, míg a megyei kórházzal több, mint 24,5 millió lejre. A program pályázati tengelye a járvány terjedésének megfékezésére, illetve a járvány okozta válság kezelésére nyújt beruházási támogatást. A partnerségről szóló határozatot a testület elfogadta.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának elnöke tájékoztatta a tanácsosokat, hogy mindkét pályázat esetében jól haladnak a dokumentáció előkészítésével, és bízik benne, hogy két héten belül mindkét esetben sikerül benyújtani az igényléseket.

Mindezeken túl két újabb európai uniós finanszírozású nemzetközi projektben vesz részt Hargita Megye Tanácsa, miután a testület is jóváhagyta az erről szóló határozatot. A projektekkel a roma lakosság segítésére fejlesztenek ki tanulási módszereket, illetve a Hargita hazavár programot fejlesztik és bővítik a tehetséges fiatalok itthon tartása és hazavonzása érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?