Elárasztott háztartások, tönkretett utak maradtak a Hargita megyei áradások után

Özönvíz-szerű eső zúdult le több Hargita megyei községben kedden este. Elárasztott háztartások, vízzel telt pincék, tönkretett utak maradtak az esőzések okozta áradások nyomán a Kis-Homoród, a Vargyas- és Csonka-patakok mentén. A keletkezett károkkal kapcsolatosan az érintett települések polgármestereit kérdeztük.

A rövid időn belül lezúduló rekord-mennyiségű csapadék 150 családi házat, 16 tömbházlakást és 4 kereskedelmi egységet érintett, emellett Homoródfürdőn a víz elsodort egy rossz állapotban lévő, állami tulajdonú üdülő-épületet, ezen kívül a községhez tartozó Lövétebányán további 9 háztartást érintett a keddi árvíz – közölte érdeklődésünkre Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere. A község útjaiban kisebb károk keletkeztek, nagyobb rongálást a megyei út támfalában tapasztaltak, tudtuk meg.

A községvezető elmondta: kedden éjszaka 1 óráig folytak a kárelhárítási munkák, amelyben részt vettek a megyei katasztrófavédelmi főigazgatóság (ISU) székelyudvarhelyi egységei, valamint a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat is. Mint Molnár Tibor kiemelte: Szentegyházán elsősorban nem a medréből kilépő víz okozta a problémát (a város folyóvize tulajdonképpen a Vargyas-patak egy bevezető csatornája - szerk. megj.), hanem a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló eső.

Szűk másfél óra alatt 82 liter/négyzetméter csapadék gyűlt össze Szentegyházán a keddi esőzések nyomán – közölte érdeklődésünkre a Szentegyházi meteo állomás Facebook-oldalának adminisztrátora. A községben jégeső is hullott, a legnagyobb szemek 12-15mm közöttiek voltak, és jelentős kárt okoztak a vetésekben, veteményekben. A vihar miatt hosszabb-rövidebb időre szünetelt az áramszolgáltatás is Szentegyháza bizonyos részein.

150 udvarra tört be a víz Kápolnásfaluban

Jelenleg is zajlik az esőzések és áradások nyomán keletkezett károk felmérése Kápolnásfaluban – mondta el Benedek László polgármester. A községvezető beszámolója szerint mintegy 70 háztartás közvetlenül érintett: házakat, pincéket öntött el a hirtelen lezúduló csapadék nyomán keletkezett árvíz. Ezen kívül 150-re tehető azoknak az udvaroknak a száma, ahová szinté betört a víz, istállókban, csűrökben, mezőgazdasági épületekben, veteményesekben is keletkeztek károk.

Benedek László elmondta: a község útjain, utcáin is jelentős károkat okozott a községben végigvonuló ár: mintegy 6 kilométer erdei út érintett és 6-7 kilométer községi út, utca, amelyeknek egyes szakaszai szinte járhatatlanokká váltak. Az elöljáró szerint a községen keresztül folyó Kis-Homoródon soha nem látott vízmennyiség zúdult le rövid időn belül, hasonlóképpen a község másik vízfolyásán, a Csonka-patakon is. A medrükből kilépő patakok mellett az utcákon összegyűlő és végighömpölygő esővíz is nagy problémát okozott, több helyen keletkeztek kavics- és hordalékkupacok.

Hordalék az utcákon

Lövétén szintén a Kis-Homoród árhulláma okozott problémát. Mihály Dénes polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta: pontos adtok még nem állnak rendelkezésükre, jelenleg is a víz pusztításának nyomait vizsgálják, a károk anyagi értékéről még nem áll rendelkezésre információ.

A községvezető tájékoztatása szerint mintegy 60 lakóház érintett az áradások okozta károkban: házakba, pincékbe, konyhákba tört be az árvíz. Ugyanakkor a község utcáin, útjain is jelentős károk keletkeztek, az esőzés nyomán felteltek a födött csatornák, hordalék, iszap borította el az érintett területeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?