Adócsalásért állítják bíróság elé az egykori nagyváradi nagyvállalkozót

A Leonardo cipőboltok egykori tulajdonosának cégei négy év alatt fiktív számlák százait könyvelték le.

Bíróság elé állítják a Leonardo cípőboltok egykori tulajdonosát, közölte a Bihar Megyei Törvényszék. Az ügyészek szerint Florin Panea 26,5 millió lejjel károsította meg az államkasszát, adta hírül az economedia.ro.Fotó: Pixabay

A vádirat szerint az üzletember cégei 705 fiktív számlát bocsátottak ki 2011 és 2015 között. Ezeket olyan beszerzésekre bocsátották ki, melyekre a valóságban nem került sor. A cél az volt, hogy a fiktív tranzakciók ellenértéke utáni áfát visszaigényelhessék az adóhatóságtól.

A bíróság Panea több tettestársa ellen is vádat emelt. A bíróság zárolta Panea kereskedelmi célú ingatlanokból, egy lakásból, egy villából és több telekből álló vagyonát 48 millió lej értékben.

Fénykorában Leonardo kft. Cipőboltok tucatjait működtette szerte az országban, s Magyarországon. A csúcsot 2008 jelentette, amikor a cég 500 millió lejes árbevételt ért el.

A lejtmenet a gazdasági világválság idején kezdődött. 2009-ben a cég árbevétele 409 millió lejre csökkent, 2014-ben pedig már a 100 milliót sem érte el. Ezzel párhuzamosan az alkalmazottak száma a 2008-as 2371-ről 768-ra csökkent, 2015-ben pedig már csak 27 munkatárs maradt.

A fizetésképtelenné vált cég 2022-es árbevétele 57 213 lej volt, az adósságállománya azonban ennek sokszorosa, 172 millió lej.

Kapcsolódók

Kimaradt?