A romániaiak többsége nem szeretne hétvégi boltzárat

Tíz romániai lakosból mindössze három ért egyet a hétvégi boltzárral, derül ki a Reveal Marketing Research által március végén végzett online közvélemény-kutatásból.

A megkérdezettek 90 százaléka szokott hiper- vagy szupermarketekben vásárolni, 51 százalékuk jár ki piacra, 42 százalék pedig be-betér a lakóhelyéhez közeli kisboltokba. Piacra inkább az 55 év fölöttiek, illetve a férfiak járnak, írja az economedia.ro.Fotó: Pixabay

Online áruházakból mindössze 14 százalék vásárol. Ennek a rétegnek a tagjai jellemzően a 8 ezer lejnél többet keresők közül kerülnek ki.

Az alanyok 36 százaléka akkor megy vásárolni, naptól függetlenül, amikor éppen szükséges, 33 százalék a hétköznapokat, 31 százalék pedig a hétvégét részesítve előnyben.

Ennek ellenére mindössze 33 százalék ért egyet azzal a kiskereskedői kezdeményezéssel, hogy hétvégén az üzletek kötelező módon zárva legyenek. A 35 és 44 közöttiek körében a legmagasabb, 39 százalékos a hétvégi boltzár támogatottsága. A felmérésben résztvevők 41 százaléka egyértelműen elutasítja a boltok nyitvatartásának korlátozását, 26 százalék pedig nem tud állást foglalni az ügyben. Az elutasítás támogatottsága a férfiak és a magas jövedelműek körében a legnagyobb.

Marcel Ciolacu nemrég leszögezte, hogy a kormány nem támogatja a hétvégi boltzárat, mivel az nem volna a lakosság ínyére.

Kapcsolódók

Kimaradt?