A pillepalack malmára hajtotta a vizet a járvány

Öt éves trend fordult meg a hazai sörpiacon.

Ha minimális mértékben is, mindössze 0,5 százalékkal, de több sört ittunk 2020-ban, mint egy évvel korábban. A teljes fogyasztás 16,75 millió hektoliter volt.

A járvány ugyanakkor erőteljesen átírta a fogyasztói szokásokat. A Romániai Sörgyártók Egyesületének adatai szerint öt éven át tartó folyamat ért véget tavaly. 2015 és 2019 között a pillepalackos sör piaci részesedése folyamatosan csökkent, összesen 9 százalékponttal, míg az üvegesé 5 százalékponttal nőtt. Tavaly ismét növekvő pályára állt a pillepalack, az eladott sör 46,7 százaléka volt ilyen csomagolású. Ez 2,2 százalékponttal haladja meg a 2019-es értéket.

Az üveges sör piaci részesedése 27,4 százalék volt tavaly, 2,6 százalékponttal kevesebb, az egy évvel korábbinál. A dobozos sör részesedése 1,7 százalékponttal nőtt, 23,9 százalékra. A csapolt sör ellenben a teljes forgalomnak csupán 2 százalékát tette ki.

Mindezek a változások annak voltak a következményei, hogy a járványügyi korlátozások miatt a vendéglátóipar hónapokon át egyáltalán nem működött, illetve megszorításoknak volt kitéve. Emiatt az emberek sokkal több sört ittak odahaza, mint a korábbi években.

A sör azon kevés termékek egyike, melyekből a belföldi kereslet elsöprő többségét, 97 százalékát a hazai termelés fedezi. A piacot négy multinacionális vállalat uralja: a japán tulajdonban levő Ursus Breweries, a holland Heineken, a kanadai kézben levő Bergenbier és a dán Carlsberg.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?