A kormány egyelőre nem szabályozza az üzemanyagok árát

A kormány akkor fogja újra bevezetni az üzemanyagár-kompenzációt, „ha a helyzet fenntarthatatlanná válik a polgárok és a gazdaság számára” – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Adrian Câciu elmondta, hogy a kormány korábban is a gazdaság alakulásának függvényében mérlegelte a döntéseit, és akkor lépett közbe, „amikor a dolgok elviselhetetlenné váltak”. Példaként említette a Támogatás Romániának nevű program elindítását az ukrajnai háború kirobbanása után. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben nem indokolt az üzemanyagár-kompenzáció ismételt bevezetése.Tavaly tavasszal pánikszerű vásárlásba kezdtek az autósok az üzemanyag árának mesterséges feltornázása miatt | Archív felvétel/Czinzel László

A pénzügyminiszter szerint az intézkedések mérlegelésekor a kormánynak az üzemanyagárak alakulása mellett több más tényezőt is figyelembe kell vennie. „Ha indokolt lesz, a kormány be fog avatkozni, biztosíthatom önöket” – jelentette ki.

Câciu szerint szükség esetén lesz miből fedezni az üzemanyagár-kompenzáció költségeit. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a kormány mekkora árszint fölött tekinti majd indokoltnak a kompenzációt, arra hivatkozva, hogy nem akar „hamis várakozásokat kelteni”.

Az 50 banis üzemanyag-árkompenzációt tavaly júliustól vezette be három hónapra a kormány, majd meghosszabbította a múlt év végéig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?