A járvány és a kormányválság rontja a gazdasági kilátásokat

A pénzügyi elemzők már csak 6,6 százalékos növekedésre számítottak, egy hónappal korábban még 7,1 százalék volt a prognózis.

Jelentősen megcsappant a cégvezetők optimizmusa a közeljövő gazdasági kilátásait illetően, derül ki a pénzügyi elemzők CFA Románia nevű szervezetének legutóbbi felméréséből. Augusztusban még 73,6 volt a megkérdezett szakemberek válaszaiból kirajzolódó átlagos bizalmi index, szeptemberben azonban 57,2-re süllyedt.

Ennél alacsonyabb értéket utoljára februárban mértek a CFA munkatársai, akkor 55,7 volt a bizalmi index. „A bizalom csökkenését ennek a negyedik hullámnak a számlájára írnám,  ami kihat a várakozásokra, óvatosságra int a gazdaságban” – nyilatkozta Adrian Codîrlașu, a CFA alelnöke.

Augusztusban a pénzügyi elemzők még 7,1 százalékos éves gazdasági növekedésre számítottak, azonban időközben ezt 6,6 százalékra módosították. Ennek a fő oka a koronavírus-járvány, ami kihat a gazdaságra is, fékezi a növekedés ütemét.

A felmérésben résztvevő szakemberek növekvő inflációra számítanak, arra, hogy az elkövetkező hónapokban az energia robbanásszerű drágulása begyűrűzik az élelmiszeripari termékek, valamint egy sor szolgáltatás árába.

Mindezekre súlyosbítja az elhúzódó kormányválság. „A kormány hiánya kihathat a pénz egy részének a lehívására a helyreállítási terv keretében. A helyreállítási terv részben reformokhoz van kötve, ezek elhúzódása késleltetheti a pénzekhez való hozzáférést” – mondja Codîrlașu.

(Nyitókép: Pixabay/Mohamed Hassan)

Kapcsolódók

Kimaradt?