A húszik támadásai feltornászhatják a kőolaj árát

Az Irán által támogatott jemeni húszik rendszeresen támadnak meg áruszállító- és tankhajókat.

Emelkedéssel kezdte az újévet az olajár, ismét erősödnek ugyanis az ellátási láncot illető aggodalmak a Vörös-tengeren végrehajtott támadások miatt, írja a Világgazdaság. A növekedéshez azonban hozzájárultak a várható kínai gazdasági stimulus és a február eleji holdújévi ünnepi időszakban valószínűsíthető erős kereslethez fűződő remények is.Fotó: Pixabay

A Brent nyersolaj ára 2 százalékkal megugrott az újév első napján, hordónként 78,62 dolláros áron kereskedtek vele. Január 2-án már csak 75,89 dollár volt az átlagár, 3-án pedig lényegében stagnál 75,85 dolláron.

A Reuters közgazdászok és elemzők körében végzett felmérésének eredménye szerint a Brent ára az idén átlagosan hordónként 82,56 dollár körül alakul majd, ami némileg meghaladja a tavalyi 82,17 dollárt. A prognózisok szerint gyenge globális növekedés lenyomja, a geopolitikai feszültségek – például az Izrael és a Hamász közötti konfliktus és a húszik ehhez kapcsolódó támadásai a Vörös-tengeren – viszont megtámasztják az árakat.

A feszültség pedig egyelőre inkább éleződik, miután a hétvégén amerikai helikopterek elhárították a jemeni lázadók csónakjainak támadását a világ egyik legnagyobb hajózási vállalata, a dán Maersk egyik konténerszállítója ellen. Az amerikai haditengerészet a négy támadó csónak közül hármat elsüllyesztett, legénységüket megölte. A húszikat támogató Irán válaszképpen egy hadihajót küldött a Vörös-tengerre.

Az incidenst követően a világ egyik legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalatának számító Maersk bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Vörös-tengeren áthaladó útvonalak használatát.

Kapcsolódók

Kimaradt?