A Transgaz igazgatója szerint újraindítja a termelést az Azomureș

A napokban újraindítja az ammónia és műtrágyatermelést a marosvásárhelyi Azomureș. Ezt a Transgaz igazgatója, Ion Sterian jelentette be egy konferencia alkalmával.

Fotó: Az Azomureș Facebook-oldala

A kombinát, mint ismeretes, a magas gázárak miatt döntött december elején a leállás mellett. Az Income Magazine által szervezett konferencián, viszont a Transgaz igazgatója azt mondta, hogy már elkezdték feltölteni az egyes számú ammóniatelep berendezését és arra számít, hogy azt követően a kettes számú berendezést is elindítják majd. „Holnap-holnapután újraindítják a termelést” – mondta Sterian. A Hotnews beszámolója alapján a földgázszolgáltató képviselője kiemelte azt is, hogy önmagában az egyes berendezés is naponta 1,4 millió köbméter gázt fogyaszt, miközben az ország napi teljes fogyasztása 54,7 millió köbméter körül van.

Amikor az Azomureș december elején bejelentette a termelés felfüggesztését arra panaszkodott, hogy a kormánynak nincs stratégiája a romániai nagyipar támogatására. Kiemelték, hogy az októberben újrakezdett termelés óta a földgáz felhasználásának költségei majdnem negyven százalékkal emelkedtek.

Beszámoltunk korábban arról is, hogy a marosvásárhelyi kombinátban tavaly május utolsó napján indult újra részlegesen, októberben pedig teljes kapacitással a termelés, miután a vállalat 2021 decemberében leállt, és azóta csak néhány hétig termelt az üzem. A svájci tulajdonban levő gyár három évvel ezelőtt is a megfizethetetlen gázárra hivatkozva állította le a termelést. A műtrágya alapanyaga a földgáz, a termelési költségek legnagyobb tételét annak a beszerzésére fordított összeg jelenti. Az Azomureș egy átlagos évben kb. 1,3 millió tonna műtrágyát állít elő, amihez 700 millió köbméter földgázt használ fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?