A Micula-ügy: 400 millió eurós kártérítés visszafizetésére kötelezheti az EU a két erdélyi üzletembert
A bihari ikerpár 2005 óta pereskedik a román állammal.
Váratlan fordulat következett be a Bihar megyei milliárdos üzletember ikerpár, Ioan és Viorel Micula, valamint a román állam között több mint másfél évtizede folyó kártérítési perben. Az Európai Unió Bírósága (EUB) semmisnek nyilvánította az Európai Unió Törvényszéke által korábban hozott ítéletet, melynek alapján Miculaék mostanáig közel 400 millió euró kártérítést kaptak. Az EUB egyúttal visszaküldte az ügyet újratárgyalásra az Európai Unió Törvényszékére.
A per 2005-ben kezdődött, amikor a Micula fivérek beperelték a román államot, mivel az, az EU-s csatlakozási tárgyalások során megszüntetett bizonyos, a hátrányos helyzetű vidékeken végrehajtott külföldi befektetéseknek járó adókedvezményeket. A felperesek, bár a rendszerváltás óta életvitelszerűen tartózkodnak Romániában, svéd állampolgárok, s magukat külföldi befektetőknek tekintik.
A Világbank mellett működő Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) 2013-ban úgy döntött, hogy Románia 178 millió eurót köteles fizetni a két bihari üzletembernek, amiből 84,5 millió kárpótlás, a fennmaradó összeget pedig büntetőkamatok teszik ki. 2019-re az összeg 395 millió euróra nőtt.
2015 márciusában azonban az Európai Bizottság a kárpótlást állami támogatásnak, s mint ilyet a szabadpiaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította. A Micula testvérek az Európai Bizottság (EB) döntését megtámadták az Európai Unió Törvényszékén, mely 2019 júniusában megsemmisítette azt, arra hivatkozva, hogy az EB túllépte a hatáskörét, mivel 2005-ben, amikor a per kezdődött, Románia még nem volt EU-tagállam.
Fizetett az Orban-kormány
2019 decemberében Miculaék zárolták több állami vállalat, köztük a Nucleaelectrica bankszámláit, mire az Orban-kormány pár nappal később átutalt nekik 280 millió eurót. Megtörténhet, hogy ha második nekifutásra az Európai Unió Törvényszéke másként ítél, ezt az összeget vissza kell fizessék, mostani döntésével ugyanis az EUB lényegében jóváhagyta az Európai Bizottság 2015-ös határozatát.
Időközben a Micula testvérek még egy pert indítottak Románia ellen, 2 milliárd euró kártérítést igényelve, arra hivatkozva, hogy túladóztatták az általuk gyártott szeszes italokat. Ezt a keresetet az ICSID 2020-ban elutasította. Idén januárban egy feljebbviteli testület megerősítette az ICSID korábbi döntését.
A Bihar megyei Kakucsányból származó Ioan és Viorel Micula cégei, a Transilvania General Import Export, a European Drinks és a European Food szeszes italokat, üdítőket és élelmiszeripari termékeket gyártanak, melyek közül az Izvorul Minunilor ásványvíz a legismertebb. A tulajdonosokat gyakran emlegetik Chemical Brothers-ként, ami a gyártmányaik minőségére utal. A 2000-es évek elején a cégbirodalom árbevétele jóval meghaladta a 2 milliárd lejt, 2020-ra azonban 1 milliárd alá csökkent.
A Micula fivérek több oknyomozó riportnak voltak az alanyai. Az újságírókat főleg az érdekelte, honnan származik a tőke, amit a rendszerváltás után Romániában befektettek, tekintettel arra, hogy Svédországban ágrólszakadtak voltak, szociális lakásban éltek. Az érintettek azóta sem szolgáltak kielégítő magyarázattal, s tartja magát a vélekedés, miszerint a Securitate strómanjai voltak.