Fejleszd a vállalkozásodat magyarul, pénzt is adnak hozzá!

A kétnyelvűségre fókuszál az a vállalkozásfejlesztő program, amelyre a feliratkozások pénteken startoltak. A Critbiz keretében magyarul kapnak képzést és több éves támogatást azok, akik ötletüket vállalkozással szeretnék pénzzé tenni. A program kizárólag az északnyugati régióra vonatkozik, és olyanok jelentkezését várják, akik a kreatív iparágak és az IT-szektorokba szeretnének vállalkozni. A legjobb üzleti terveket maximum 40 ezer euró vissza nem térítendő összeggel támogatják.

A Critbiz a kétnyelvűségen kívül attól lóg ki a támogatási programok soraiból, hogy a három éves lefutási ideje alatt végig támogatást, tanácsot nyújt a vállalkozóknak. A program első évében négyszáz személyt képeznek ki arról, hogy mit jelent az üzleti terv, hogyan fejleszthető egy vállalkozás. Ezek akkreditált képzések, amelyek elméleti és gyakorlati tudást is nyújtanak. Az északnyugati régió (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) minden megyéjében minimum két képzési csoportot indítanak be (az egyiket magyar nyelven), így vállalva azt, hogy a kevésbé fejlett települések is szóhoz és képzéshez jussanak.

"Mi hangsúlyosan két nyelven visszük végig a programot. Tapasztalatból tudjuk, hogy a magyar fiatal nehezebben nyilvánul meg román nyelven, tehát jó, ha a vállalkozását egy olyan közegben tervezi meg először, ahol a saját anyanyelvét használhatja" - mondta Kolozsváron a projekt egyik koordinátora, a Pont Csoport vezetője, Farkas András sajtótájékoztatón. A képzésekre a beiratkozás már elkezdődött, a regisztráció júniusig tart. "A cél az, hogy minden személy számára olyan gyakorlatban használható tudást adjunk át, amely segíteni fogja abban, hogy saját vállalkozásba kezdjen, függetlenül hogy részesül-e a Critbizben anyagi támogatásban vagy sem" - mondta Farkas András.

A regisztráció feltételei:

  • 18-64 év
  • a jelentkező állandó vagy ideiglenes lakcíme Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye valamelyikében van
  • a felsorolt megyék egyikében, városi környezetben szeretne az illető vállalkozást alapítani az IT vagy a kreatív iparágak szektorában
  • a jelentkező nem többségi tulajdonos egy már létező vállalkozásban a támogatási szerződés aláírásának pillanatában.

A jelentkezőket arra kérik, hogy regisztráció előtt tájékozódjanak arról, hogy mit jelent a kreatív iparág és az IT-szektor, a CAEN-kódokat a program hivatalos oldalán tanulmányozni lehet. A beiratkozott személyekkel személyesen veszik fel a kapcsolatot, így lehetőség lesz arra, hogy első körben az érdeklődő megtudja, ötlete beilleszkedik-e a programba, így van-e értelme tovább lépni a képzési fázisba.

Maximum 40 ezer euró támogatás

A program második részében a négyszázból 48 fenntartható üzleti tervet anyagilag is támogatnak, maximum 40 ezer euróval. "Saját tapasztalatom vállalkozásfejlesztőként, hogy elsőre mindenki a maximális összegben gondolkodik. De nagyon fontos, és ezt a képzési fázisban is ki fogjuk hangsúlyozni, hogy realista tervek szülessenek. Lehet, hogy egy vállalkozásnak valójában mindössze 15 ezer euróra van szüksége" - mondta a szakember.

A vállalkozásnak két alkalmazottat kell fenntartania minimum két évig, az alkalmazottakat nem kötelező teljes állásban foglalkoztatni. A támogatás a gyakorlatban a következőképpen zajlik: a támogatott személy előfinanszírozásban lehívhatja a támogatás maximum 75 százalékát, a többi részét akkor kaphatja meg, ha kereskedelmi tevékenységet bonyolít le, és ha ennek értéke legalább az előző támogatási részlet harminc százaléka. "Ha minden jól megy, nem lesz a támogatott egy pillanatig sem olyan helyzetben, amikor ő maga kell hogy előhitelezze a tevékenységét, tehát a többrészletbeli támogatást is úgy akarjuk folyósítani, hogy mindig lehetőleg előlegben megkapja az összeget" - mondta a Pont Csoport vezetője.

Hozzátette, a projekt teljes ideje alatt a vállalkozók bármikor segítséget kérhetnek, sőt úgy tervezték meg a projektet, hogy az alkalmas legyen egy együttműködési hálózat kialakítására. A hálózatban olyan intézmények, szervezetek, vállalkozások vesznek részt, amelyeknek jártasak az adott szakterületen. "Ha azt érzi a vállalkozó, hogy nincs magára hagyva, nem neki kell kitalálnia, hogy az ANAF-nál a nyilatkozatokat mikor és hogyan kell leadni, hanem valakit meg tud kérdezni, akkor a bizalom, meg a bátorság sokkal nagyobb lesz. Remélem, hogy a projekt lejárta után is ezt a közösséget fenn tudjuk tartani, és egy csomó másmindent rá tudunk telepíteni" - mondta Farkas András.

A CRITBIZ program a STARTUPPLUS.RO projekt keretében valósul meg, amelyre Romániai Vállalkozásokért Egyesülettel (ROVE) nyert támogatást a Humán Tőke Operatív Program 2014-2020 keretében, és amelyet a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a PONT Csoporttal partnerségben bonyolít le.

Kapcsolódók

Kimaradt?