banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Terv is van, pénz is van, mégsem épül az autópálya Bihar megyében

A tervek készen állnak, a szükséges pénz is rendelkezésre áll, a tendert is meghirdették, mégsem épül az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakasza Bors és Berettyószéplak között, ahol a munkálatok 52 százalékát már korábban elvégezték. Szakértők szerint megfelelő hozzáállással a mintegy 65 kilométeres sztrádaszakasz két éven belül befejezhető lenne.

Az észak-erdélyi autópálya építésének ügye egy jó évtizede borzolja a kedélyeket. Nemcsak egyes politikusoknak vesszőparipája a téma, a nyomvonal mentén élő több tízezer embert is közvetlenül érinti a sztrádaépítés. Míg a Bihar megyei politikusok közül alig páran foglalkoznak rendszeresen a témával, a Nagyvárad melletti Bihar községtől kezdődően a Margitta szomszédságában fekvő Bisztraterebesig, illetve innen Szilágy megye határáig, Berettyószéplakig élő lakosok tízezrei kénytelenek elviselni a mostoha körülményeket, amit elsősorban a rendkívül rossz minőségű utak, valamint a hatalmas nehézgépkocsi-forgalom miatt megrongálódott lakóházak sokasága jelent.

Igaz, jó pár esztendeje egy kapavágás sem történt az autópálya-építkezésen, az ezzel párhuzamos utakat teljesen tönkretették azok a hatalmas teherautók, amelyek a sztrádához szállították az építőanyagot. Ugyanezek miatt az évezredes országutak mentén, a hepehupás aszfaltutak szomszédságában álló házak megrepedeztek, a tulajdonosaik pedig hiába várnak bármiféle kártérítésre, saját erejükből kell finanszírozniuk a javításokat, és abban bíznak, hogy a pálya megépítésével majd felértékelődnek a községek telkei, az emberek szántóföldjei, illetve még bíznak abban, hogy a beígért gazdasági fellendülés is beindul a környéken.

A bezzegország

A sztrádaépítés a közelmúltban akkor kapott újból nagy figyelmet, amikor kiderült, Magyarország meghosszabbítja az M35-ös autópályát Debrecentől Berettyóújfalun át az országhatár menti Nagykerekiig, a munkálatokkal a tervek szerint 2020 első negyedévére végeznek. „Most már csak romániai politikai akarat kell ahhoz, hogy Romániát, Erdélyt közelebb vigyük Nyugat-Európához. A romániai magyar közösség nem papírból, hanem aszfaltozott autópályán szeretne közlekedni. Az RMDSZ azt kéri továbbra is a kormánytól, hogy prioritásként kezelje és építse az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, hiszen ez gazdasági fellendüléshez és jóléthez vezet” – mondta a tavaly nyári magyarországi alapkőletételkor Cseke Attila Bihar megyei szenátor.

A román sajtó akkor „bezzegországként” mutatta be Magyarországot, mint amely hamarabb bekapcsolja a közlekedési körforgásba Nagyváradot és a Partiumot, mint Bukarest. Számtalanszor el is hangzott, hogy Biharnak, országhatár menti megye lévén, nem Románia, vagyis Bukarest, hanem Budapest épít autópályát és kapcsolja közúton is Európához. Cseke Attila, a sztrádaépítés ügyének egyik szószólója akkor elmondta: az RMDSZ továbbra is azt szorgalmazza Bukarestben, hogy az észak-erdélyi autópálya szakaszait mielőbb írják ki és azok kivitelezését támogatja minden szinten. Hangoztatta, hogy azért fontos a Bors–Berettyószéplak és a további szakaszok megépítése, mert általa rá lehet csatlakozni a gyorsforgalmi utak európai hálózatára.

Az eltelt fél évben a magyar oldalon már használatba adták az egyik, idő közben elkészült szakaszt. A román oldalon pedig mindössze annyi előrelépés történt, hogy a szállításügyi minisztérium a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságon (CNAIR) keresztül meghirdette a versenytárgyalást az A3-as autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakaszára.

Cseke Attilától megtudtuk, a tender eredményhirdetése hónapok óta késik. Eredetileg november 23-a volt a versenytárgyalás határideje, de azóta sem hirdették ki a kivitelezéssel megbízott vállalatot. Amint a tavalyi esztendőben, az idei költségvetésben is ötszázmillió lej körüli összeg lett elkülönítve a munkálatok folytatására, tudatta a Bihar megyei szenátor, „ami nem kevés, de nem is elégséges egy ilyen munka elvégzésére, ahhoz azonban mindenképp elegendő, hogy folytatódjon a sztrádaépítés”.

Az autópálya megáll Marosvásárhelynél

Jelenleg Maros megyében három helyszínen dolgoznak, illetve elkezdődött Gyalu mellett a Szamoson átívelő, eddig hiányzó híd megépítése, amit szintén külön tenderben hirdettek meg. Ha ez a nyolcszáz méteres szakasz elkészül, akkor a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakaszt is bekapcsolhatják a közúti közlekedési hálózatba. A CNAIR eredeti ütemterve szerint a hídnak 2018 áprilisára kell elkészülnie, de a határidőt végül őszi időpontra tolták. Sokkal problémásabb a sztráda Marosvásárhely és Brassó közötti szakasza. Bár az észak-erdélyi sztrádát a Bors-Brassó kezdő- és végpont megjelölésével illetik, „ez csak a nevében szerepel”, mondja Cseke Attila, ugyanis az autópályának a Marosvásárhely és Brassó közötti részére eddig semmilyen dokumentáció nem készült el.

„Ma már nem a pénzhiány miatt nem épül a sztráda Bihar megyei szakasza, hiszen tavaly is, idén is volt, van pénz a folytatásra. Sokkal inkább az akarat vagy a szakértelem hiánya hátráltatja a munkát. Ha volna akarat, és találnának egy megfelelő vállalkozót, akkor két év alatt be lehetne fejezni a 65 kilométeres szakaszt Bors és Berettyószéplak között” – mondta Cseke Attila. Hangsúlyozta, a szállításügyi minisztérium és a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság nem megfelelő hozzáállása miatt a tavaly elkülönített pénzt sem sikerült elkölteniük, ilyen körülmények között nehéz lehet bárki másra mutogatni és felelősöket keresni.

Kapcsolódók

Kimaradt?