Erdélyi sztráda: sorra elutasítják az RMDSZ javaslatait

Sorozatosan elutasították költségvetés parlamenti vitája során a kormánypártok képviselői az RMDSZ az erdélyi autópálya építésének folytatását célzó RMDSZ-es javaslatokat.

Az RMDSZ képviselői módosítani kívánó indítványokban 872 millió lejt igényeltek az állam 2013-as költségvetéséből a sztráda munkálatainak a befejezésére. A vita során felszólalt Erdei D. István, Antal István, Cseke Attila, Márton Árpád, Máté András Levente és Korodi Attila is.sztrada

Korodi Attila elmondta, a költségvetés tervezetében szereplő pénzösszegek arra elegendőek, hogy a meglévő adósságokat kifizessék, arra viszont már nem, hogy az építőtelepen megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek azt biztosítanák, hogy a mostani munkálatok ne szenvedjenek károsodást az időjárás viszontagságai során.AttilaKorodi

„Módosító javaslatainkban egy kiszámítható és megfontolt költségvetés elkészítését kértük a Berettyószéplak és a Bors közötti útszakasz megépítésére. A folyamatos felvetések ellenére a parlamenti többség bevállalja, hogy nem fordít nagyobb pénzösszeget az állami költségvetésből az Erdélyi Autópálya építésének folytatására, így a munkálatok két-három évvel el fognak tolódni ” - részletezte Korodi, majd hozzátette, hogy az európai iniós övezetekhez történő sikeres gazdasági felzárkózás Erdély, Székelyföld és Moldova esetében nem fog megvalósulni egy gyorsforgalmú út létrehozása nélkül.

A politikus szerint Románia Bukarest-centrikusan fejleszti az autópálya hálózatát, és csak annyit emel be a nyugat európai kapcsolatrendszerbe, amit esetleg uniós pénzből fog finanszírozni. „Közben az ország több mint fele leszakad ebből a gazdasági körforgásból. Be lehet bizonyítani számokkal, hogy az új, nagy léptékű beruházások nem azokba a térségekbe fognak érkezni, ahol az autópálya hálózat nem fog kiépülni” - mondta Korodi.

Kimaradt?