Az RMDSZ nem szavazza meg a költségvetést

Nem szavazzák meg az RMDSZ törvényhozói a 2013-ra költségvetés törvényét, mert ez nem az ország fejlődését szolgálja. A keddi költségvetési vitában a parlamenti pártoknak fenntartott hozzászólási időben az RMDSZ álláspontját Erdei D. István Szatmár megyei képviselő, a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja ismertette.

A politikus szerint a költségek elosztása során felállított értékrendszer megállapításánál a kormány nem vette figyelembe a gazdaságélénkítő prioritásokat. Hangsúlyozta, a jó minőségű közlekedési infrastruktúra jelentősen növeli egy régió versenyképességét és a társadalmi mobilitását, ezáltal az ország gazdasági növekedését is eredményezi.

„Már az IMF is nehezményezte, hogy Románia nem rendelkezik a gyorsforgalomhoz szükséges vasutakkal és közutakkal. Az ország fővárosát egyetlen gyorsforgalmi út sem köti össze az Európai Unió bármelyik tagállamával. Annak ellenére, hogy a költségvetésben szerepel az Erdélyi Autópálya, a 2013-as évre az adósságok kifizetésén túl nem találunk új útszakaszok építésére vonatkozó rendelkezéseket"- fejtette ki az RMDSZ fenntartásait Erdei.erdei

Az RMDSZ törvényhozói ugyanakkor a megyei és községi utak fenntartására és javítására elkülönített összegek, valamint az áram, víz- és csatornarendszerek nélküli településekre vonatkozó fejlesztési költségvetési tételek csökkenését is nehezményezték. Kifogásaik kitértek a költségvetést megelőző adóügyi változásokra is.

„Nem tudjuk, hogy ezután a kis- és középvállalkozók milyen mértékben tudnak majd részt venni a gazdaság fellendítésében és azt sem, hogyan tudják majd a mezőgazdasági termelők kifizetni a rájuk rótt többletterheket megfelelő út-, víz- és villanyhálózat, illetve európai szintű támogatások hiányában és az egyéni farmokra kivetett adóterhek kifizetése mellett" – mondta Erdei.

A parlamenti emelvényről közölte: az említett okok, valamint a szövetség képviselői által benyújtott közel száz módosító javaslat elutasítása következtében az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciói nemmel fognak szavazni az előterjesztett költségvetés elfogadásáról.

Kimaradt?