Nem tett jót a brexit a brit gazdaságnak
Rögtön az uniós kilépésről döntő hónapban zsugorodni kezdett az Egyesült Királyság gazdasága – derül ki az Országos Gazdasági és Szociális Kutatóintézet (NIESR) most közzétett felméréséből.
A különféle júliusi részadatok után ez az első olyan, amely a GDP egészének alakulására ad becslést, eszerint az 0,2 százalékkal csökkenhetett. Ez a hanyatlás nem olyan mértékű, mint a válság idején volt – mutatott rá a NIESR egyik kutatója, Jack Meaning –, akkor a brit gazdaság 0,5 százaléknál is nagyobb mértékben esett vissza egyik hónapról a másikra.
A júliussal záruló három hónap csak 0,3 százalékos bővülést hozhatott (ez épp a fele az előző három havinak), a most folyó harmadik naptári negyedévre pedig 0,2 százalékos mínuszt jelez a NIESR. Az intézet szerint fennáll a veszély, hogy 2017 végéig technikai recesszió alakul ki, azaz két egymást követő negyedévben is csökken a GDP.
A külkereskedelem már júniusban is aggasztóan alakult, az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) adatai szerint a havi deficit 5,1 milliárd fontra szökött fel a májusi 4,2 milliárdról. A második negyedévben az EU-val szembeni teljes külkereskedelmi deficit 200 millió fonttal 8,3 milliárdra bővült, noha az oda irányuló export szépen nőtt, főleg az autóknak köszönhetően. A teljes negyedéves külkerhiány 400 millió fonttal 12,5 milliárdra hízott. Ez megmutatja, alapvetően milyen gyenge az Egyesült Királyság külkereskedelmi pozíciója – mutatott rá a Financial Times – írja a vg.hu.