Nagy-Britannia kínai kapcsolatokkal egyenlítené a brexit veszteségeit

Szabadkereskedelmi megállapodásról kezdett előzetes egyeztetést az Egyesült Királyság Kínával – jelentette be a brit pénzügyminiszter, Philip Hammond a G20-országok Kínában tartott hét végi pénzügyminiszteri és jegybankári találkozója után.

Az uniós kilépésről döntő népszavazás után ideje feltárni az új lehetőségeket – nyilatkozta Hammond a BBC-nek –, beleértve a szigetország egyik legnagyobb befektetőjének számító Kínát is.

A kínai állami médiában már július elején megjelentek olyan hírek, hogy a kereskedelmi minisztérium szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni az Egyesült Királysággal; Hammond szerint kétoldalú egyezményről lenne szó, bár egyes források nem zárják ki, hogy a szigetország csatlakozhatna egy meglevőhöz is.

A hivatalos tárgyalásokra még nyilván várni kell – Hammond szavai szerint a „következő néhány évben” kezdődhetnének meg –, a dilemma azonban már ismert: megéri-e az Egyesült Királyságnak, hogy pénzügyi szektorának szereplői szabadabban hozzáférjenek az óriási kínai piachoz, exportőrei pedig alacsonyabb vámokat kapjanak, annak fejében, hogy Kína eláraszthatja a briteket olcsó termékekkel – írja a vg.hu.

Kapcsolódók

Kimaradt?