Módosulnak a román bankjegyek

Románia címerének módosulása miatt a román bankjegyek is változnak. Azt még nem tudni, hogy mikor kezdi el kibocsátani az új pénzeket a Román Nemzeti Bank (BNR).

A BNR szóvivője, Dan Suciu pénteken a Romania TV-nek elmondta, az új bankjegyeken értelemszerűen csak a címer módosul. „A bankjegyeken a román címer egy nagyon kis méretű grafikai elem, így a változást szabad szemmel alig lehet majd észrevenni” – magyarázta.

A szóvivő nem tudott részletekkel szolgálni arról, hogy mikor kezdik el kinyomtatni az új bankjegyeket. Közlése szerint ezt majd idejében bejelentik, és a lakosságnak amúgy sincs miért nyugtalankodnia, mert a jelenleg forgalomban lévő pénz is érvényes fizetőeszköz marad, a bankókat fokozatosan cserélik le újakra.

Mint ismert, a Klaus Johannis államfő által a napokban kihirdetett törvény szerint a hivatalos intézményeknek 2018 végéig kell lecserélniük a nemzeti lobogókat az új címerű zászlókra. Romániában legutóbb 2008-ban módosultak a bankjegyek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?