Jóváhagyta az Astra biztosító elleni csődeljárást a bukaresti törvényszék

Jóváhagyta a bukaresti törvényszék az Astra biztosító elleni csődeljárást csütörtökön, amelyet az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) kezdeményezett.

A törvényszéki döntés ellen jogorvoslati kérelmet nyújthatnak még be a tulajdonosok, de a fellebbezés nem halasztó hatályú.

Az Astrát augusztus végén nyilvánította fizetésképtelenné az ASF megvonva működési engedélyét, arra hivatkozva, hogy a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. Azóta az Astra 1,8 millió romániai ügyfele közül csaknem 60 ezer fordult kártérítési kérelemmel az állami garanciaalaphoz, a kárigényük - a Hotnews.ro portál szerint - mintegy 650 millió lejre rúg.

Az Agerpres hírügynökség úgy tudja, ugyancsak a román garanciaalap vette át az Asra 191 ezer magyarországi biztosítási kötvényét és a magyarországi ügyfelek által benyújtott 4800 kártérítési igény rendezését. A biztosító németországi fiókjától 6100 kötvényt és 200 kárigényt, a szlovákiai fióktól pedig 23 ezer biztosítást és 640 kárigényt vett át a román garancialap.

Az Astra romániai károsultjai azt remélik, hogy a törvényszék csütörtöki döntése nyomán ügyük kilendül a holtpontról és a garanciaalap megkezdi a kifizetéseket.

A működési engedély megvonásakor az ASF elnöke sietett megnyugtatni az érintetteket, hogy a jelenleg egy milliárd lejjel rendelkező garancialapban elegendő fedezet van arra, hogy a 700 millió lejre becsült kárterítési kötelezettséget átvállalja a csődbement Astrától.

Romániában a kártérítések felső határa 100 ezer euró mind a cégek, mind a magánszemélyek esetében.

Az akkor még piacvezető Astra élére tavaly februárban rendelt ki felügyeleti biztost az ASF, amely 490 millió lejes tőkeemelést rendelt el. A részvényesek csak 70 millió lejes tőkeemelést hajtottak végre. A felügyeleti biztos kirendelésekor az Astra portfóliója 800 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból és 2 millió 150 ezer lakásbiztosításból állt.

Az Astra csődje nyomán 20 és 200 százalék közötti mértékben drágultak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?