A nemzetközi hitelezők elutasították Görögország ajánlatát

A nemzetközi hitelezők elutasították Görögországnak az adósságrendezésre és az államcsőd elkerülésére tett javaslatait – jelentette be a görög miniszterelnök. A hírre komoly mínuszba kerültek az európai tőzsdemutatók, London kivételével.

Alexisz Ciprasz kormányfő azt mondta, hogy „a hitelezők elutasították a legújabb görög javaslatokat”.

Egy uniós tisztségviselő azonban később azt is bejelentette, hogy a tárgyalások nem szakadtak meg, a tervezettnek megfelelően folytatódnak a hitelezők és Görögország között.

Röviddel korábban az Európai Unió egyik illetékese arról beszélt, hogy a nemzetközi hitelezők csalódottak a görög nyugdíjrendszer, az áfa és a társasági adórendszer átalakítására tett görög javaslatok kapcsán.

A Reutersnek név nélkül nyilatkozó forrás elmondta: a nemzetközi hitelezők délben ülnek tárgyalóasztalhoz, majd körülbelül egy óra múlva csatlakozik hozzájuk a görög miniszterelnök. Hozzátette: több kérdésben eltérnek a vélemények, a keddi tárgyalások nem hoztak közeledést.

Röviddel 12 óra előtt a frankfurti tőzsdemutató 0,98 százalékos, a párizsi 0,79 százalékos mínuszban állt. A londoni börze irányadó FTSE100 indexe 0,12 százalékos erősödést jelzett. Ugyanekkor az athéni tőzsde irányadó indexe csaknem 3,5 százalékos veszteségen állt a keddi záróértékhez képest.

Az IMF-nek sem tetszik a javaslat

Az ajánlat nem a növekedés, hanem az újabb recesszió felé tolja az országot – állította kedden a görög kereskedelmi kamara. Egyes számítások szerint a megszorítások a GDP három százalékát teszik ki, ez majdnem azonos az első, 2010-es, legkeményebb költségcsökkentéssel. Az áfaemeléssel, főleg az élelmiszer-ipari és egyéb szolgáltatások 23 százalékos kulcsával újabb munkanélküliségi hullám keletkezhet.

Érdekes, hogy míg a görög ajánlatot az Európai Bizottságánál reménykeltőnek minősítették, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint inkább a kiadások csökkentésére, semmint az adóemelésre és a nyugdíjstruktúra módosítására kellene összepontosítani.

„Túléltük az eddigi legpokolibb hetet!”

Az elmúlt héten igen komoly feszültségek voltak Görögországgal kapcsolatban, ezúttal tényleg az államcsőd szélére sodródott az ország. De miként élték meg ezt belülről maguk a görögök? Helyieket kérdeztünk a közhangulatról.

A kormány bejelentése után a görög nyugdíjasok kedden késő délután tüntetésbe kezdtek Athénban. Az ajánlat a kormánypárti képviselők között sem aratott osztatlan sikert. Többek között a Sziriza-tag Alexisz Mitropulosz jelezte, hogy reméli, módosítanak még a javaslaton azelőtt, hogy a törvényhozás elé terjesztik elfogadásra. A különféle engedmények ellen korábban is több szirizás miniszter felemelte a szavát, mondván, nem igazán van már miből engedni. Sajtóinformációk szerint így igencsak kérdéses, hogy a kormánypártok  képviselői megszavazzák a javaslatot.

Juncker bízik a megállapodásban

Ha a hitelezők elfogadnák a görög javaslatot, akkor Athén hozzájutna a 240 milliárd eurós mentőcsomagjának utolsó, 7,2 milliárdos részéhez, egyúttal június 30-ig ki tudná fizetni az IMF-fel szemben fennálló 1,6 milliárd eurós törlesztőrészletét. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök szerint a görög ajánlat nyomán a héten megállapodnak Athénnal. Ennek érdekében az euróövezeti pénzügyminiszterek szerdán is összeülnek, hogy pontosítsák a részleteket. A megállapodásról egyébként a berlini parlamentnek is szavaznia kell, várhatóan jövő hétfőn. Közben Anika Brightheart bizottsági szóvivő arról beszélt, hogy Görögország 2015 és 2020 között ahhoz a 35 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomaghoz is hozzájuthat, amelyről korábban Juncker tett említést.

Kimaradt?