Kolozsváron is tüntetnek a frankhitelesek

Bukarest után Kolozsváron is utcára vonulnak február 8-án a frankhitelesek, a hitelek lejre váltását követelve. A déli 12 órától kezdődő megmozduláson a kormány és a jegybank közbelépését sürgetik.

A megmozdulás kezdeményezői január 20-án petíciót fogalmaztak meg, ebben egy olyan jogszabályt követelnek, amely lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek az eredeti árfolyamnál legfeljebb 20 százalékkal magasabb árfolyamon lejre váltsák hitelüket, a kamatfeltételek és a teljeshiteldíj-mutató (THM) megváltoztatása nélkül.

Az interneten közzétett petíciót eddig több mint 27 ezren írták alá.

A bukaresti tüntetésen több száz demonstráló kérte a kormány és a jegybank közbelépését. A tüntetők „A jegybank úgy szabályoz, ahogy a bankok diktálnak", „Az uzsorát a jegybank és az állam törvényei védik", „Eredeti árfolyamon akarunk törleszteni" feliratú táblákat emeltek a magasba. A demonstráció szónokai azt hangoztatták, hogy a bankok és a jegybank is felelős a frankhitelesek nehéz helyzetéért, amibe a svájci frank váratlan erősödése nyomán kerültek.

A jegybank (BNR) elnöke, Mugur Isărescu pénteken úgy nyilatkozott, ellenzi, hogy a politikai döntéshozók a frankhitelek eredeti árfolyamon való lejre váltásáról alkossanak jogszabályt, mert egy ilyen beavatkozás a bruttó hazai termék 0,8 százalékát kitevő veszteséget jelentene a hazai bankoknak. Elmondta, a konzultációk során arról próbálta meggyőzni a politikusokat, hogy ne akarjanak közös megoldást rákényszeríteni a bankrendszerre a bajba jutott frankhitelesek védelmében. Hozzátette: több testreszabott módszer is létezik a terhek méltányos megosztására, de szerinte ezekről a bankoknak kell megállapodniuk ügyfeleikkel. Hozzátette, hogy a BNR nem a bankokat, hanem a bankrendszer stabilitását védi.

Isărescu szerint a frankhitelesek által követelt átváltás 5,7 milliárd lejes veszteséget jelentene. Egy ilyen beavatkozás viszont valamennyi devizahitel eredeti árfolyamon való lejre váltását is felvetné, ami már 9,8 milliárd lejes (a GDP 10,4 százalékát kitevő) veszteséget okozna a bankoknak. A lakossági hitelek 50 százalékát euróban, 40 százalékát lejben, 8 százalékát svájci frankban vették fel az emberek.

Ha a devizahiteleket az eredeti árfolyamnál 20 százalékkal magasabb árfolyamon váltanák lejre, az 5,5 milliárd lejes veszteséget jelentenek a bankoknak - jelezte Isărescu. A kormányzó arra figyelmeztetett: az érintett bankok kártérítési pereket indítanának az állam ellen, Románia pedig eltávolodna az euró bevezetésétől. Úgy vélte: kár lenne most "elrontani mindent", amit Románia eddig tett a közös pénzhez való felzárkózás érdekében.

Kifejtette: akik most csak a hitelesek érdekeit tartják szem előtt, azt kockáztatják, hogy a betéteseknél is pánikot idéznek elő, márpedig a bankrendszer stabilitása a betétesek bizalmától függ. Hat hazai bank 75 ezer lakossági ügyfelét érinti a svájci frank erősödése. A bankok átmeneti (három hónapra érvényes) könnyítést ajánlottak frankhiteleseinek, a kamatok ideiglenes csökkentésével.

Kapcsolódók

Kimaradt?