Tizenkét éves csúcson a New York-i tőzsde

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed gazdaságélénkítő tervének hírére jelentősen emelkedtek csütörtökön a New York-i tőzsde mutatói. Csütörtökön romániai idő szerint kora este tartott beszédében Ben Bernanke, a Fed elnöke újabb, ezúttal havi 40 milliárd dolláros eszközvásárlási programot jelentett be; a döntést a legfrissebb munkaerő-piaci adatokkal, a 8,1 százalékosra nőtt munkanélküliségi rátával indokolták.tozsde

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,55 százalékkal (206,51 ponttal) 13 539,86 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,63 százalékkal (23,43 ponttal) szárnyalt, és 1459,99 ponton fejezte be a napot. Ez a két ipari részvényindex öt éve, tehát jóval a 2008-ban kirobbant hitelválság kezdete óta, 2007 decembere óta nem állt ilyen magasan.

Európa is profitált. A New Yorki tőzsde szárnyalását a csütörtöki kereskedés korai bezárása miatt nem tudták érdemben lereagálni az európai tőzsdék. A bukaresti értéktődzsére is pénteken érkezett meg a tengerentúli lelkesedés, a reggel tíz órai nyitáskor a BET index értéke egy százalékot ugrott, amit a délelőtt folyamán stabilizálni és tovább növelni tudott. Hasonló folyamatok zajlottak le Európa-szerte, a párizsi CAC-40 1,63 %-ot, a frankfurti DAX 1,51%-ot, a londoni FTSE 100 1,42%-ot nyert két óra alatt.

Az igazi nagy ugrást a technológiai részvények dominálta Nasdaq Composite mutató produkálta: ez a részvényindex 1,33 százalékkal (41,51 ponttal) 3155.83 pontra erősödött. A Nasdaq 2000 novembere, tehát a dotcom-lufi kidurranásának éve óta nem zárt ilyen magasan – adta hírül gyorshírben a CNN.

A Fed immár harmadik alkalommal jelentett be mennyiségi enyhítési, azaz kötvényvásárlási programot. Legutóbb 2010 novembere és 2011 júniusa között vásárolt 600 milliárd dollárnyi államkötvényt. Az Európai Központi Bank hasonló eszközeivel szemben a Fed nem sterilizálja kötvényvásárlásait, azaz nem tartja szinten a gazdaságban jelenlévő pénzmennyiséget.

Kimaradt?