Új repülőtér épül a marosvásárhelyi repülőtéren

 

A Marosvásárhelyi Repülőtér új vezetőtanácsa elkészítette üzleti tervét, amely nem csupán a fejlesztésekre fektet hangsúlyt, de mondhatni gyakorlatilag új repülőtér megépítését tűzte ki célul. Erről csütörtökön számoltak be sajtótájékoztatón.

Elhangzott, hogy az országos légihatóság ellenőrizte a repülőtér működését és összefoglalta észrevételeit azokról a hibákról, kihágásokról, amelyeket a múlt esztendőkben követtek el az előző vezetőtanács tevékenysége során.

repter

Mihai Porutiu és Peti András, az új igazgatótanács elnöke, illetve alelnöke elmondta az újságíróknak, hogy 108 olyan észrevételt tettek, amelyeken változtatniuk kell, ezek leginkább szervezési és szerkezeti mulasztások, kevésbé gazdasági jellegűek.

A légikikötő új vezetőségének a megválasztását követő 90 napon belül új üzleti tervet is el kellett készíteniük. A terv elkészült, és ahogy Peti András a maszol.ro-nak elmondta: nagyon ambiciózus terv, amely nem csupán a fejlesztésekre fektet hangsúlyt, de gyakorlatilag egy új repülőtér megépítését tűzte ki célul.

A tervben, amelyet még jóvá kell hagynia a repülőteret finanszírozó megyei tanácsnak is, az utasok számának évi 800 ezerre való gyarapítása szerepel.

A legutóbbi adatok szerint ez a szám elérte a 257 ezret, az idei év végéig felmegy 300 ezerre. Az elkövetkező négy év alatt azt szeretnék elérni, hogy 800 ezer utas forduljon meg évente a marosvásárhelyi repülőtéren.

Ehhez az utasokat kiszolgáló újabb épület létesítése szerepel a tervben, a kifutópálya megnövelése, hogy nagy gépek fogadására is alkalmas legyen. A repülőtér megközelítése is máshonnan történne az elképzelés szerint, nem az országútról, hanem a közeli ipari park irányából. Új parkolók és kiszolgáló létesítmények épülnének.

repter bent

A korábbi vezetőséggel kapcsolatban a sajtótájékoztatón elmondták, hogy négyéves törvényszéki pert követően, a héten felbontották a munkaszerződését a vezérigazgatónak és a gazdasági igazgatónak is. A magyarázat olyan szerződések és pénzösszegek kifizetése, amelyek indokolatlan kiadásokat jelentettek a repülőtérnek.

A működésre szánt idei költségvetésből szeptember végéig tudnak gazdálkodni, már elkészült a kiegészítésre vonatkozó terv, amelyet a megyei tanács szeptemberi ülésén terjesztenek elő szavazásra.

Kimaradt?