Bővül a banki hitelek állománya az eurozónában

Könnyebben juthatnak hitelhez a vállalatok idén az eurózónában, 1,6 százalékkal nőhet ugyanis a bankok vállalati hitelkihelyezése 2014-ben az euróövezetben. Az EY legfrissebb iparági gyorsjelentése szerint a tavalyi csúcs után csökken a nem teljesítő hitelek aránya is ebben az évben, írja az MTI.

A jelentés szerint az eurózóna bankszektorának kilátásai annak ellenére pozitívak, hogy a korábbi előrejelzésekhez képest lassabb ütemben bővül majd a hitelezés az idén. A lakossági hitelek állománya 1,2 százalékkal bővülhet.

Az EY elemzése szerint a pénzintézeteknek egyelőre továbbra is a kockázatok kezelésére, a hatékonyságnövelésre és a szabályozási környezet változásaihoz való alkalmazkodásra kell a legnagyobb hangsúlyt helyezniük. A gazdasági növekedés, az üzleti bizalom erősödése, valamint a javuló banki mérlegek azonban egyre inkább lehetőséget adnak majd a pénzintézeteknek arra, hogy újra a növekedésre koncentráljanak.

Az euróövezetben a bankok vállalati hitelállománya 2013-ban 4353 milliárd euró volt, összegük 2014-ben várhatóan 4424 milliárd euróra emelkedik. A lakossági hitelek tavaly 575 milliárd eurót tettek ki, állományuk az idén 582 milliárd euróra bővülhet.

A tavalyi 8 százalékos csúcs után az idén minimálisan, 7,6 százalékra csökkenhet a nem teljesítő hitelek aránya az euróövezetben. A következő években további visszafogott csökkenésre lehet készülni, 2017-re 5,3 százalékra mérséklődik majd arányuk.

Kimaradt?