Magyar-román szennyvízprojekt indul a határ mentén

Több mint 180 ezer eurót, azaz mintegy 51 millió forintot fordíthat szennyvízhálózatának megtervezésére Csengerújfalu és a romániai Érsemjén (Simian); a projektindító sajtótájékoztatót kedden tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

A csatornahálózat tervdokumentációjának elkészítésére a HURO uniós pályázat keretén belül Érsemjén 121 ezer, míg Csengerújfalu 59 ezer eurót nyert el, utóbbi település az utófinanszírozásos projekthez szükséges összeget bankhitel segítségével finanszírozza - ismertette Zsiga Mihály, a magyar-román határ mellett fekvő község polgármestere az eseményen.

Az önkormányzati vezető közlése szerint a 900 lelkes szatmári községben nagy szükség van a szennyvízcsatorna megépítésére, mivel nagyobb eső esetén vízben állnak a mélyebb területeken fekvő ingatlanok, a házak emésztőgödrei pedig kiöntenek. A közös beruházás a román oldalon 44 kilométer, magyar oldalon pedig 12 kilométer csatorna megtervezését foglalja magában, ebből az összegből Érsemjénben szennyvíztisztító telep is megépül.

Magyar oldalon december 31-ig épül meg a község szennyvíztisztítója egy másik, 216 millió forintos projektnek köszönhetően. A beruházás Csengerújfalun kívül a közeli Urát és a román oldalon Domahidát érinti - tette hozzá a polgármester.

Balázsi József, Érsemjén polgármestere az eseményen elmondta: a 2600 lakosú, 90 százalékban magyarok lakta község eredetileg a Hajdú-Bihar megyei Bagamérrel közösen akart indulni a pályázaton, de a magyar község finanszírozási problémák miatt visszalépett a beruházástól.

A konkrét kivitelezési munkálatok Csengerújfaluban a becslések szerint összesen 399 millió forintba kerülnének, a megvalósításhoz szintén pályázati forrást használna fel mind a magyar, mind pedig a romániai település.

Kimaradt?