Néhány hónap alatt megrepedt az új autópálya

Alig néhány hónap alatt repedések keletkeztek a múlt év végén átadott Temesvár és Arad közötti autópályán. A 32 kilométeres szakaszt decemberben adták át, miután Emil Boc akkori miniszterelnök és Anca Boagiu közlekedési miniszter végighajtott rajta.gropi autostrada

Emil Boc kormánya komoly eredményének tekintette a 32 kilométeres korszerű utat, hiszen kabinetje összesen 122 kilométer autópálya megépítésével büszkélkedhetett, ami valóban jelentős, tekintettel arra, hogy Romániában mindössze 350 kilométer autópálya van.

A nyáron keletkeztek repedések a vadonatúj aszfaltburkolaton, amit az építő azzal magyaráz, hogy a pálya még nem volt befejezve, az út menti vízelvezető csatornák hiánya miatt pedig a víz befolyt az út alá, ami kikezdte az útburkolatot - adta hírül a Realitatea hírtelevízió.

Tény, hogy tavaly decembertől az építtető még folytatta a munkálatokat, amelyek azonban már nem közvetlenül az úttesthez kapcsolódtak, ezért gondolták úgy a hatóságok, hogy átadhatják a forgalomnak az autópályát. Most az építtetőnek szeptember végéig kell kijavítania a hibákat, és addig kell átadnia - most már végleg - az autópályát.

A munkálatok miatt három ponton is sebességkorlátozás rendeltek el, és 60 kilométer/órás sebességgel lehet csak haladni az autópályán.

Kimaradt?