IMF-megállapodás: Orbán átverte a közvéleményt?

Az IMF júliusi, a kormány által titkosan kezelt levelében nem kérte a nyugdíjak csökkentését, vagy a vagyonadó bevezetését. A levélben kevés elvárás szerepel, az szja-átalakításra és a szociális kiadások áttekintésével kapcsolatban sincs szó konkrétumokról – írta az Index, a birtokába jutott levélre hivatkozva csütörtökön.

A Magyar Nemzet írta először

A portál cikkében emlékeztetnek arra, hogy csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP sárvári frakcióüléséről közzétett videoüzenetében azt mondta: "az IMF és az Európai Unió Magyarországnak felkínált kölcsönével szemben támasztott feltételeit is végigvehettük [...] a lista hosszú, a sajtóban olvasható, a nyugdíjak csökkentésétől kezdve a bürokrácia csökkentésén át a bankadó megszüntetésén keresztül a bankoknak juttatandó pénzösszegig minden szerepel benne, ami nem érdeke Magyarországnak".orban

A miniszterelnök a csütörtök reggel a Magyar Nemzetben megjelent információra utalhatott sajtóban megjelent hírekként, amely a frakcióülésen elhangzottakra hivatkozva ismertette az IMF követeléseit. A Magyar Nemzet szerint ezek a következők: nyugdíjcsökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, családipótlék-csökkentése, személyijövedelemadó-emelés, privatizáció, utazási kedvezmények csökkentése, bürokrácialeépítés, általános, értékalapú ingatlanadó, önkormányzatok kiadásainak csökkentése, bankadó eltörlése, pénzjuttatás a bankszférának.

Nincs szó nyugdíjcsökkentésről

Az Index ismertetése szerint az IMF levelében ugyanakkor szerepel például az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaállítása, az MNB-t sújtó, az EU által is kifogásolt tranzakciós adó eltörlése, a banki különadó és a telekomadó kivezetése. Egyben azonnali intézkedéseket sürgetnek, hogy teljesülhessen az idei és a 2013-as hiánycél is.

A portál szerint a levélben, amelyet az IMF-EU tárgyalódelegáció július 25-én írt a tárgyalások első fordulójának lezárása "nagyon egyszerű receptet" ajánlanak Magyarországnak, az évek óta hangsúlyozott dolgokat tartalmaz, amiket "a szavak szintjén több kormány is magáévá tett ". {loadposition OTP}

Ennek főbb elemei a kiadások csökkentése (részben a szociális kiadásoké), ésszerűbb elosztású és a versenyszférát kevésbé terhelő, egyszerűbb adórendszer, a foglalkoztatás és a gazdaság növekedésének ösztönzése (részben az adórendszerrel), a vállalatok – és külön a bankok – terheinek csökkentése a hitelezés újbóli beindítása érdekében, a befektetői bizalom visszaszerzése, középtávon tervező és kiszámítható gazdaságpolitika és jogi környezet. És persze szükség van strukturális reformokra, az állami közlekedési cégek "gatyába rázására", az önkormányzati kiadások visszafogására, amivel kapcsolatban aggasztónak nevezik, hogy a feladat- és hatáskörök elvonása, központosítása után is milyen magas maradt.

Az ötoldalas levelet nehéz lenne új diktátumokkal teli, a kormányt gúzsba kötő intézkedéseket előíró dokumentumnak minősíteni - állapítja meg az Index.

Az IMF/EU-elvárásokról egyelőre sem a valutaalap sem a Bizottság illetékesei nem kívántak nyilatkozni.

Kimaradt?