Agrártárca: az áfacsökkentéstől nem lesz olcsóbb a hús

Az áfa kilenc százalékra csökkentése a húsiparban nem jelenti egyben a hústermékek árának csökkenését is – közölte szerdán Achim Irimescu. A mezőgazdasági minisztérium államtitkára szerint a jelenlegi 24 százalékos áfának a jövő évre tervezett 9 százalékra történő mérséklése következtében mindössze a hústermékek minősége javulhat.

„A fogyasztókat a tervezett módosítás nem érinti” – szögezte le az államtitkár. Mint mondta: ahhoz, hogy a magas áfakulcs mellett olcsóbb terméke legyen, a termelő a termék összetevőin módosít. Az áfa csökkentését követően minőségi összetevőkből készült hústermékek kerülnek piacra, de az áruk nem fog módosulni – vélekedik Irimescu, aki szerint így a romániai hústermelők is megmaradhatnak a piacon és a fogyasztó is elégedett lesz.

Véleménye szerint Romániában a hústermékek ára sokkal alacsonyabb a más európai országokban készült termékekhez viszonyítva. Példaként említette, hogy Belgiumban egy kilogramm átlagos sertéshús ára tíz euró fölött van, de jobb minőségben akár a húsz eurót is elérheti. Hasonló a helyzet a marhahússal is, amely kilogrammonkénti ára  meghaladja a 12 eurót. „Ezzel szemben Romániában  már 15-20 lejért vásárolhatjuk meg ugyanazt a húst” – mondta az államtitkár.

A hazai termelők abban reménykednek, hogy a kenyér és egyéb péktermékek kedvezményes áfakulcsának bevezetését követően a következő évtől a húsfeldolgozó iparban is hasonló intézkedéseket foganatosítanak. A Mezőgazdasági Minisztérium korábban közölte: számolnak ezzel a lehetőséggel, de mindössze azt követően döntenek, miután kiderül, hogy a péktermékek esetében az áfakulcsnak kilenc százalékra való csökkentése mennyivel csökkenti az adócsalás mértékét.

Achim Irimescu korábban azt is közölte, hogy a 24 százalékos áfa bevezetésével hatalmas mennyiségű hús és hústermék tűnt el a gazdaságból, vagyis adómentesen értékesítették a feketepiacon. Adatai szerint csak a sertéshúsból 71 ezer tonna "veszett el" 2011 és 2012-ben, ez 30 millióval csökkentette az állami költségvetés bevételeit.

„Az európai országokban az élelmiszerek esetében a hazainál sokkal kisebb áfát alkalmaznak, ezzel magyarázható, hogy Romániában ezen a téren ilyen magas az adócsalás” – mondta az államtitkár. A minisztérium adatai szerint a húsfeldolgozás piacán 2011-ben 19 millió euróra emelkedett az adócsalás, a húsexport területén pedig 22 millió eurót veszített a költségvetés az áfaemelést követően.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?