BNR-elemzés: a nyugdíjpont 40 százalékos emelésével elszabadulhat jövőre a költségvetési hiány

A nyugdíjpont 40 százalékos emelése 2021-ben 11 százalék fölé növelné a GDP-arányos költségvetési hiányt, ami rendszerszintű kockázatot jelent Románia számára - írja egyebek mellett a Román Nemzeti Bank (BNR) honlapján közzétett Románia - euróövezet, figyelő című konvergenciaelemzési jelentésben.

A jelentésben kiemelik, bár Romániában a jövedelmek még mindig elmaradnak az uniós átlagtól, a felzárkózásnak nem így, Románia gazdasági helyreállását, növekedését veszélyeztetve kellene megtörténnie. A közférában eszközölt béremelések, illetve a nyugdíjak növelése hatalmas kiadásokat jelentenek egy olyan költségvetésre, ahol az adókból, illetékekből befolyó jövedelem uniós szinten az egyik legalacsonyabb. 

A jelentés szerint a koronavírus-járvány miatt az EU országaiban idén mindenhol nagy a költségvetési hiány, ám a járvány visszahúzódásával ez a deficit mérséklődni fog. Romániában viszont már tavaly, a járvány előtt is meghaladta a megengedett 3 százalékot az államháztartási deficit, idén becslések szerint 10 százalék körül alakul, jövőre pedig akár 11 százalék fölé is mehet. Ezt már nem fogják tolerálni a pénzügyi piacok, és ennek egyik következménye, hogy a költségvetési hiányt nagyon drága kölcsönökből tudjuk csak fedezni. Ennek árát a romániai gazdaság és társadalom fogja megfizetni - mutat rá a jelentés.

A jelentés szerint a korrekció elkerülhetetlen lesz, a kérdés csak az, hogy ez több éves, rendezett makrogazdasági korrekció lesz, vagy gazdaságilag és társadalmilag nagyon költséges, rendszertelen korrekciókra kényszerülünk. 

A dokumentum idézi a Költségvetési Tanács legutóbbi jelentését is, amely szerint ezekben a nagyon bonyolult időkben kerülendő a nyugdíjpont 40 százalékos emelése, mert ez destabilizálhatná a gazdaságot. A jelentés szerint az emelés miatt bekövetkező nagymértékű strukturális költségvetési hiány veszélybe sodorja az euróövezethez való csatlakozás ambiciózus célkitűzését.

A jegybank azt javasolja, hogy a növeljék az adóalapot, amely elősegítené a következő években esedékes makrogazdasági korrekciókat. A jelentés szerint az európai alapoknak kulcsszerepük van a korrekció megkönnyítésében. 

Kapcsolódók

Kimaradt?