Ekkor kezdheti el a Boeing 737 MAX berepülését az európai légügyi hatóság

Több hónapnyi egyeztetés után az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) megállapodott az amerikai Szövetségi Légügyi Hatósággal (FAA) és a Boeinggel abban, hogy szeptember első felében elindulhat a két légikatasztrófában érintett 737 MAX típus eddigi módosításait vizsgáló berepülés.

Az európai szervezet honlapján közölte: szeptember első hetében szimulátoros repüléseket tartanak Londonban, majd szeptember 7-től végzik el a berepülést Vancouverben. Bár a Boeingnek az EASA szerint több változtatást is végre kell még hajtania a 737 MAX-on, az eddigi módosítások kellően kiforrottak ahhoz, hogy megkezdhessék az ellenőrző repüléseket. Ezt követően az amerikai, kanadai és európai hatóságok közösen értékelik a tapasztalatokat.

Arról az EASA nem adott tájékoztatást, hogy mikor adhatja ki újra a Boeing 737 MAX repülési engedélyét, ahogy a berepülési fázist már teljesítő amerikai és kanadai hatóságok sem jelöltek meg határidőt.

A 737-es új generációs változatával fél éven belül két légikatasztrófa is történt: 2018 októberében a Lion Air, 2019 márciusában pedig az Ethiopian Airlines egy-egy járata zuhant le, az előzetes jelentések szerint részben a gép automata átesésvédelmi rendszerének hibás működése miatt. A két balesetben 346-an vesztették életüket.

A géppel 2019 márciusa óta tilos repülni, az új példányok átadását is leállították, a Boeingnek eddig közel 10 milliárd dollárjába került a gép hibáinak feltárása, javítása és újbóli engedélyeztetése.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?