FRISSÍTVE - Újabb 28 kilométeres szakaszt építhetnek az észak-erdélyi autópályához

Ludovic Orban miniszterelnök és Lucian Bode szállításügyi miniszter jelenlétében aláírták pénteken a Nagyvárad szomszédságában levő Bihar településen az A3-as észak-erdélyi autópálya 28,5 kilométeres Bihar-Bisztraterebes szakasza tervezési és kivitelezési szerződését.

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) már 2018 októberében kihirdette az útépítési pályázat győztesét, a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott román-szlovák konzorciumot, de a versenyben alulmaradt cégek óvásainak elbírálása több mint másfél évet késleltette a szerződés aláírását.

A romániai Trameco által vezetett konzorcium áfa nélkül 326,5 millió lejért vállalkozott a munkára. A tervezést hat hónap alatt, az építkezést további másfél év alatt kell befejeznie, és tíz éves garanciát kell vállalnia a munkálatokra. Ezen a szakaszon az amerikai Bechtel társaság kezdte el 17 évvel ezelőtt a pálya építését, és a munkálatok mintegy öt százalékát végezte el.

Amint a romániai cég képviselője a pénteki aláírás alkalmával elmondta: szakértői vizsgálatot kell megrendelniük annak a megállapítására, hogy a Bechtel által 2004-ben részben megépített műtárgyak milyen mértékben károsodtak az elmúlt 16 év alatt.

 

Lucian Bode szállításügyi miniszter a sajtótájékoztatón kijelentette: 2020. az észak-erdélyi autópálya éve lesz. Kifejtette, hogy hamarosan átadják az öt kilométeres Bors-Bihar szakaszt, amelyik a Magyarországon épülő M4-es autópályához csatlakozik a határnál. Szerinte még idén elkészül a 17 kilométeres Maroskece - Radnót szakasz is. 

Emlékeztetett rá, hogy pár héttel ezelőtt írták alá a Nyárádtő - Marosvásárhely szakasz szerződését, és a bihari eseménnyel egy időben hirdetik ki az autópálya első Szilágy megyei szakaszának a tervezésére és megépítésére kiírt pályázat nyertesét. 

Az Economica.net portál azt közölte pénteken, hogy a Vaskapu - Magyarzsombor 13 kilométeres szakaszt hazai cégcsoport építheti. A miniszter azt is hozzátette: sok évi gáncsoskodás után sikerült rendbe szedniük a pálya többi Bihar, Szilágy és Kolozs megyei szakaszának az aktáit, és készen állnak aláírni ezekre a szakaszokra is a tervezési-kivitelezési szerződéseket.

Az észak-erdélyi pályát Brassóig kell megépíteni

Ludovic Orban miniszterelnök beszédében azt hangsúlyozta, hogy az észak-erdélyi pályát Brassóig kell megépíteni, ahogy eredetileg elképzelték. Kijelentése azért számít újdonságnak, mert a korábbi kormányok lemondtak a Marosvásárhely-Brassó szakasz megépítéséről. Hozzátette: a járvány miatt kialakult helyzetben a pályaépítés kormánya legfontosabb prioritása. A miniszterelnök kijelentette: fokozottan odafigyelnek arra, hogy a legjobb kivitelezőkre bízzák a feladatokat, akik bizonyították már, hogy képesek elvégezni a feladatot.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített, majd leállt a munkálatokkal, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A pályából mindeddig a Kolozsvár mellett elhaladó Magyarnádas-Aranyosgyéres 61 kilométeres szakasz, és a Marosvásárhelyhez közel eső Radnót-Nyárádtő közötti 14 kilométeres szakasz épült meg.

Frissítés: a miniszterelnök a sportcsarnokot is szemügyre vette

Ludovic Orban miniszterelnök pénteken délelőtt Lucian Bode szállítási és Nicolae Ciucă védelmi miniszter kíséretében az új, épülő többfunkciós váradi sportcsarnokot is meglátogatta Ilie Bolojan polgármester és Dumitru Ţiplea prefektus társaságában.

A kormányfő támogatást ígért az a sportcsarnok befejezéséhez, és elmondta, tárgyalt Ilie Bolojannal az új váradi futballstadionról, mely a sportcsarnokhoz hasonlóan az Országos Beruházási Társaság (CNI) és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal partnerségében készülhet el. A sportcsarnok építésének szerződését egyébként 2018-ban írta alá a CNI a Construcții Erbașu Rt., Intergroup Engineering Kft., Delta ACM 93 Kft.& Trameco Rt. cégcsoporttal, a 27,6 millió eurós költségekből pedig 5,2 millió eurót fedez a váradi önkormányzat.

Lucian Bode a CNI egyetlen részvényese, azaz a szállítási minisztérium nevében további támogatást ígért a projekt befejezéséhez. Az ötezer férőhelyes létesítmény 45 százalékával készültek el, az a sportversenyek mellett koncerteknek, kiállításoknak stb. is teret ad majd. Ilie Bolojan polgármester elárulta, hogy nyáron írják ki a sportcsarnok közművesítésének, parkolóinak és bekötőútjainak közbeszerzéséi eljárásait (ezeknek költségeit a váradi önkormányzat fedezi), és tarthatónak látja a kivitelezők ütemtervét, eszerint jövő májusra készül el az új sportcsarnok.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?