Átalakuló kiskereskedelem: otthonról fogunk rendelni, hazai, középkategóriás és olcsó termékeket

Megváltozik a kiskereskedelem, hogy mennyire radikálisan, az a járvány időtartamától függ.

A gazdaság, azon belül pedig a kiskereskedelemnek a koronavírus-járvány hatására végbemenő jelentős átalakulását vizionálják egyes szakemberek. A legfontosabb változásnak az online térnyerését látják, feltételezve, hogy a szabad mozgás hatósági korlátozása tartósan átalakítja a fogyasztási szokásokat.

A járvány kitörése óta a webáruházakból történő rendelések volumene lényegesen megnőtt, azonban ebből általános következtetést nem lehet levonni, különböző termékcsoportok esetében más-más tendenciák érvényesülnek. A legnagyobb hazai internetes áruházban, az eMagnál az általános fogyasztási javak, főleg az élelmiszerek és a tisztító-, valamint fertőtlenítő szerek rendelése megtízszereződött.

A növekedés azért is lehetett ennyire robbanásszerű, mivel korábban ezen termékek esetében az online rendelések a teljes kiskereskedelmi forgalom 1-2 százalékát tették ki, az eMagnál az élelmiszerek nem tartoztak a tíz legkeresettebb termékkategória közé.

Ha azoknak a fogyasztóknak a jelentős része, akik jelenleg rendelnek, ahelyett, hogy boltba, áruházba mennének, a járvány után is megtartják ezt a szokásukat, még nem fogja lényegesen megváltoztatni a piac szerkezetét. Ennek az oka az, hogy a vásárlók zöme jelenleg akkor sem rendelhet élelmiszereket online, ha szeretne. A hazai kiskereskedelmet uraló áruházláncok közül csupán négy, a Carrefour, az Auchan, a Mega Image és a Cora rendelkezik ezzel a szolgáltatással, mely ráadásul nem is minden áruházukban elérhető.

Az Auchan például Bukaresten kívül csak négy városban, köztük két erdélyiben, Kolozsváron és Temesváron szállítja házhoz a termékeit. A Carrefour szintén a főváros körzetére koncentrál, a Mega Image-nak pedig csupán néhány vidéki nagyvárosban vannak szupermarketjei.

„Egyes szokások meg fognak változni, megváltozik a vásárlók viselkedése is, teret nyer az online” – nyilatkozta nemrég Daniel Gross, a Penny Market romániai vezérigazgatója. A Penny Market azonban jelenleg nem vesz fel online rendeléseket, éppúgy ahogy a Lidl, a Kaufland és a Profi sem, márpedig ez utóbbiaknak van a legtöbb áruházuk Romániában. Az élelmiszerek internetes kiskereskedelmében hatalmas a potenciál, Európában tavaly az online rendelések negyedét ezek tették ki.

Máshol látványosabb lehet az elmozdulás az online felé

Más piaci szegmensek, például a sportszer és szabadidős termékek esetében látványosabb lehet az elmozdulás az online felé, főleg mivel ott ennek már hagyománya van. A Hervis például valamennyi áruházát kénytelen volt bezárni, s a webáruházára összpontosít, melynek a súlya vélhetően a járvány után is nagyobb lesz a korábbinál. „Az üzlet attól még nem fog visszatérni a korábbi mederbe, hogy megnyitjuk az áruházakat. Ahhoz az embereknek a személyes interakcióba vetett bizalma is vissza kell térjen, az pedig csak akkor történik majd meg, ha megvan a betegség ellenszere” – nyilatkozta Cătălin Pozdarie, a Hervis vezérigazgatója.

Megnő a hazai termékek aránya

A szakemberek arra is számítanak, hogy az áruházak polcain megnő a hazai termékek aránya, egyrészt mivel ezekben a vásárlók jobban bíznak majd, másfelől pedig mivel így kisebb a valószínűségük az ellátási nehézségeknek, mint az importból származó áru esetén. Egyesek szerint a járvány időtartamától függ, milyen és mennyire mélyreható átalakulások mennek majd végbe.

„Ha hamar véget ér, akkor csökkenni fog a vásárlóerő, a fogyasztók a prémium termékek helyett a középkategóriásokat és az olcsókat választják majd. Ha elhúzódik, akkor megváltozik a vásárlási modell, s ezzel együtt az áruházláncok, mivel az emberek otthonról rendelnek” – véli Călin Costinaș, a Profi vezérigazgatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?