Nem várt mértékben nőtt a fogyasztás az EU-ban

Januárban tavaly decemberhez képest elemzők által várt mértékben nőtt a  kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben, az egy évvel korábbihoz képest pedig felülmúlta a becsült növekedési ütemet.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán azt közölte, hogy januárban az előző havihoz képest szezonális kiigazítással 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezet 19 tagállamában és 0,5 százalékkal bővült az Európai Unió 27 tagállamában. 

Decemberben az euróövezetben 1,1 százalékkal, az EU-ban pedig 1 százalékkal csökkent havi bázison a kiskereskedelmi forgalom. Naptári kiigazítással az euróövezetben januárban 1,7 százalékkal, az EU-ban pedig 2,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbival összevetve. A piac az euróövezet kiskereskedelmi forgalmára 0,6 százalékos havi növekedést várt januárra, ami megegyezik a tényleges adattal, és 1,1 százalékos éves szintű bővülést becsült, ami kisebb a tényleges 1,7 százalék növekedésnél.

A kiskereskedelmi forgalom legnagyobb havi csökkenését Belgiumban regisztrálták januárban, 2,4 százalékosat. Írországban 1,7 százalékkal, Máltán 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb havi növekedés Szlovéniában volt, 5,6 százalékos. Portugáliában 4,2 százalékkal, Romániában pedig 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom januárban az előző havihoz képest.

A legnagyobb éves forgalomnövekedés Romániában volt januárban, 11 százalékos, majd Magyarország következett 7,6 százalékos bővüléssel, amelyet Litvánia követett 5,5 százalékos növekedéssel. A kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben Belgiumban esett vissza a legnagyobb mértékben januárban, 1,4 százalékkal, majd Szlovákia következett 1 százalékos csökkenéssel.

Kapcsolódók

Kimaradt?