Szatmáriak nyerték az Erdélyi szőlőhegyek borversenyt

Szatmár megyei borászok nyerték a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) által tizennegyedik alkalommal megrendezett Erdélyi szőlőhegyek elnevezésű borversenyt.

A Kolozs megyei Tordaszentlászlón a hét végén megrendezett borversenyen a magyar borakadémia tagjaiból és romániai akkreditált borkóstolókból álló zsűri a fehérborok között a krasznabélteki Hetei pincészet sárga muskotályát, a vörösborok között pedig a nagykárolyi Veress László merlot és cabernet sauvignon küvéjét találta a legjobbnak - tájékoztatta az MTI-t vasárnap Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke. 

Az idei versenyre valamennyi hagyományos erdélyi borvidék 65 kistermelője nevezett be 138 fehérbort 32 vörösbort és egy rozét.  Sebestyén Csaba elmondta: olyan borokat kóstolt a zsűri, amelyek nem vásárolhatók meg az áruházakban. Az RMGE ugyanis a kistermelők számára hirdeti meg évről évre a versenyt, amelyet szakmai fórummal is egybekötnek. Így a borverseny arra is alkalmat nyújt, hogy a legfeljebb öt hektáron gazdálkodó bortermelők képezzék magukat.

A gazdaegyesület elnöke úgy vélte, az erdélyi borászok számára az lenne a cél, hogy a borhoz kötődő turizmust fejlesszék, boraikat a saját pincéjükből adják el a turistáknak.

Kimaradt?