banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Csűrben született recept: a Szenttamási Aranykakas kézműves sörök boszorkánykonyhájában jártunk

Külföldi alapanyagokból készül, Magyarországon főzik és palackozzák, mégis ízig-vérig hazai termék a Szenttamási Aranykakas márkanévvel forgalomba hozott kézműves sör. A családi vállalkozást Borsos Tamás mutatta be lapunknak, aki a régióban az elsők között fogott neki saját recept alapján kézműves sör főzésének. Vállalkozó kedvét az eredmények igazolják, jelenleg negyven partnernek szállítanak a minőségi innivalókból és kizárólag hazai piacra termelnek.

Sikeres erdélyi vállalkozások címmel új sorozatot indított a Maszol. Célunk olyan vállalkozások bemutatása, amelyek kiemelkednek, példaértékűek. A Szenttamási Aranykakast megelőzően, az első részben egy olyan székelyföldi mezőgazdasági szövetkezetbe engedtünk bepillantást, amelynek sikerült túllépnie a kollektivizmus árnyékán, és összefogással értéket tudott teremteni. A Csíkszépvízen működő Csengő szövetkezetről itt olvashat. 

Székelyudvarhelyen találkoztunk Borsos Tamással, a Szenttamási Aranykakas kézműves sör megálmodójával, aki a várostól néhány kilométerre levő otthonuk udvarán bemutatóteremmé átalakított csűrben mesélt a kézműves sörgyártás kulisszatitkairól. A kezdetekről Tamás elmondta: néhány éve vásárolták a szenttamási házat, azelőtt megrögzött blokklakók voltak, de hamar beleszoktak a vidéki életbe. Kezdetben állattartással próbálkoztak, de nem volt igazán sikerélményük benne. Hol a betegségek, hol a különböző kártevők ritkították az állományt, amelyet végül teljesen felszámoltak, maradtak a gyerekek hobbiállatai.

Egy véletlennek köszönhetően találkoztak a kézműves sörökkel. Rokonlátogatáson jártak a családdal Budapesten, amikor a budai várban megrendezett kézműves sörfesztiválon először szembesült azzal, hogy egy sörnek illata, íze, zamata van. „Mi itthon leginkább ezekhez a tipikus világos lager sörökhöz voltunk szokva, azokat ismertük. A fesztivál után jött az ötlet, hogy itthon ilyen nem igazán van, meg lehetne próbálni” – avatott be a kezdetekbe a székelyszenttamási sörfőző.

Tamás két éven át szorgalmasan tanult, összegyűjtötte az elérhető szakmai anyagokat, böngészte az internetet. Végül a barátok és a család biztatására nekifogott, hogy elkészítse az első saját főzetét. Semmilyen felszereléssel nem rendelkeztek, a nagymamától örökölt húsz literes nagylábasban készült az első saját sör. „Egyik kezemben hőmérővel, másik kezemben fakanállal álltam a lábas mellett. Ez elég hosszas folyamat házi körülmények között, 8-9 órát lehet számolni egy ilyen főzésre, amelyet persze az érlelés követ. Hétvégente elfoglaltam a családi konyhát, így kezdődött el a szenttamási kézműves sör története. Első körben húsz litereket főztünk, ez egy öt hetes procedúrát jelentett. Az ismerősök, családtagok, szomszédok alig várták, hogy kóstolhassák meg a friss főzeteket” – mesélte Borsos Tamás.

Aztán a család gondolt egyet, és az első főzetet elküldték Bukarestbe egy házi sörfőző versenyre, ahol harmadik helyet kapott a termék, ez pedig nagy lökést adott. A használaton kívüli csűrben kialakítottak egy kis bemutató helyiséget, ahol meg lehet kóstolni az elkészült söröket, megvitatni a tapasztalatokat. Idővel az átalakított gazdasági épület a kézműves sörök rajongóinak zarándokhelyévé vált. Ismerősök, ismeretlenek térnek be folyamatosan, keresik meg Tamást, hogy mutassa be a szenttamási kézműves söröket. Tamás később vásárolt egy főző automatát, amivel már könnyebben tudta kikísérletezni a receptjeit.

De mitől is lesz kézműves egy sör?

Borsos Tamás szerint legfontosabb kritérium a prémium minőségű alapanyag, a főzés technológiája és a gyártott mennyiség. „Mi holland malátát használunk alapnak, a komló az terméktől függ, például az IPA sörünkhöz Amerikából jön a komló, a búzasörömhöz használt élesztőt Dániában tíz napig szaporítják nekem. Ezek természetesen plusz költséget jelentenek, ami szükséges ahhoz, hogy ezt a prémium szegmenst meg tudjuk tartani” – részletezte a vállalkozó. „Nekünk nincsen több évtizedes tapasztalatunk, de úgy gondolom, nem főzünk hétköznapi söröket, ezek többet nyújtanak, mint egy átlagos sör” - mondta. Létezik természetesen egy nemzetközi szabvány, ami besorolja a söröket típusokba, ez több mint száz kategóriát tartalmaz. „Meghatározza, hogy adott sörtípusra vonatkozóan milyen legyen a színe, az aromája, a keserűsége, a szénsavtartalma és még számos dolgot” – árulta el Borsos Tamás.

Szeretnék megismertetni a sörfajtákat

Jelenleg négyféle sört gyártanak, közülük az IPA sör a legutóbbi rangos magyarországi megmérettetésen harmadik díjat kapott, a Staut pedig második helyezést ért el. „Szeretnénk a közönségnek minél többféle sört bemutatni. Természetesen nem lehet gyakran új termékkel jelentkezni, de félévente, évente szeretnénk újítani a palettán. Amelyik sör tetszik a közösségnek, azt megtartjuk, amelyik kevésbé, azt kivesszük a kínálatból. Az IPA sörünk népszerűsége jelenleg megkérdőjelezhetetlen, ez biztosan marad még jó ideig” – részletezte a sörfőző mester.

A családi vállalkozásnak a házi sörfőzéstől el kellett jutnia addig, hogy nagyobb mennyiségben tudják előállítani a prémium söreiket. Ahhoz, hogy itthon építsenek üzemet, jelentős befektetésre lenne szükség, ráadásul nem is tudták induláskor, hogy egyáltalán lesz-e majd igény a termékekre, milyen lesz a fogadtatás. Ezért elmentek Magyarországra és felkeresték az ottani kézműves söröket előállító főzdéket tömörítő egyesületet azzal a céllal, hogy találjanak valakit, aki lefőzi a szenttamási recepteket.

„Több mint egy éves egyeztetés után sikerült megegyezni egy főzdével, megálmodtuk a címkéket, beszereztük a szükséges engedélyeket, levédtük a nevet. A név egyébként még az állattartásból jött, volt egy nagyon szép, karakteres kakasunk. Maga a kakas sok mese szereplője, a szónak pedig lehet többféle jelentése is, ezért döntöttünk emellett, a falu nevét pedig, ahol élünk, ahol a sör megszületett, mindenképpen fel szerettük volna tüntetni. 2018 decemberében végül elkezdtük a forgalmazást és szerencsére hamar sikerült partnereket találnunk. Valójában úgy fogalmazhatok, hogy ez az egész úgy kezdődött, mint egy hobbi, most pedig olyan, mint egy drága hobbi” – mesélte Borsos Tamás a termékcsalád piaci indulásáról.

Egy főzettel, amely két hónap alatt készül el az anyagbeszerzéstől a kiszállításig, 2 ezer liter sört állítanak elő és juttatnak el a partnereikhez. A vállalkozó azt is elárulta, hogy minden egyes főzésre kiutazik Magyarországra, és ott tölt legalább egy hetet, hogy személyesen ellenőrizze a folyamatot. A receptek évek alatt tökéletesedtek, és természetesen a mai napig tovább kísérleteznek a házi műhelyben. Havonta egyszer biztosan főznek otthon, ennek eredményeképpen biztos, hogy a közeljövőben készülnek majd új termékek. Igyekeznek alkalmazkodni a trendekhez, ugyanakkor figyelembe kell venniük az itthoni piacot, a hazai vásárlók tapasztalatlanságát is.

Nem földtől elrugaszkodott álom egy saját sörfőzde

Országos szinten egyébként mintegy negyven kisüzemi sörfőzde működik, közülük tizenhét hasonló bérfőző, mint a szenttamási vállalkozás. Ezek zöme Romániában főzet, de van, aki Németországban vagy Belgiumban készíti a saját termékét. „Ha elérjük a jövőben azt a mennyiséget, ami indokolttá teszi, természetesen mi is belevágunk, felveszünk egy nagy hitelt, befektetőket keresünk és megépítjük a saját főzdénket” – mondja a jövőbeni tervekről Borsos Tamás. „Ha azt nézem, hogy öt évvel ezelőtt még nem tudtam sört főzni és mára saját termékeink vannak, akkor azt gondolom, a sörfőzde felépítése sem egy földtől elrugaszkodott álom” – mondta a székelyföldi kézműves sörgyártás egyik úttörője.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy kiknek is készül egy adott termék, ki a célcsoport. Borsos Tamás elárulta, hogy a termékeiket kizárólag a hazai piacon értékesítik: Hargita, Kovászna, Maros megyékbe szállítanak főleg, de Bukarestben is megtalálható a Szenttamási Aranykakas. Elsősorban a 27-45 éves korosztályt célozzák meg. A kézműves sörök fogyasztása általában nem egy hétköznapi sörözés, inkább egy-egy kivételesebb alkalommal kerülnek megbontásra. Ráadásul ezek az italok drágábbak egy általános terméknél. A borokhoz hasonlóan a kézműves söröket is kitűnően lehet különféle ételekhez párosítva fogyasztani, ami még inkább fokozhatja az ízhatásokat. A Szenttamási Aranykakas szeretne a hazai gasztronómiai kultúra alakításában, fejlesztésében is szerepet vállalni színvonalas termékeivel.

Kapcsolódók

Kimaradt?