Célegyenesbe ért a borravaló megadóztatása: jövő héten meg is szavazhatják

Pozitívan véleményezte a Gazdasági és Társadalmi Tanács (CES) azt a kormányrendelet-tervezet, amely tíz százalékos jövedelemadót ró ki a borravalóra. Meg nem erősített információk szerint jövő héten kerül a kormányülés napirendjére a tervezet. Szintén ekkor szavazhat a kabinet a nyugtalottó szabályainak módosításáról. Eszerint a száz lej alatti kasszabonok közül külön sorsolnak.

Mint már korábban írtuk, a borravaló megadóztatását maguk a munkáltatók kérték. A tervezet szerint csak az éttermekben, bárokban és más italkiszolgáló helyeken nyújtott baksis esetében kötelező leszámlázni a vendég pénzben kifejezett „háláját”. Házhozszállításkor nem kötelező a borravalóról adott nyugta. Tilos a tervezet szerint bármilyen szolgáltatás nyújtását a borravalóhoz kötni, tehát nem lesz kötelező baksist adni.

A tervezet szerint a vendég a kézbe kapott számlán feltünteti, hogy mekkora borravalót szeretne adni. A nyugtát ezt követően állítják ki a fogyasztásáról. A borravaló nagysága a számla összegének 0 és 15 százaléka között mozoghat. A baksist kötelezően szét kell osztani az alkalmazottak között, ennek módszertanát a munkáltató az alkalmazottakkal együtt belső szabályzatban rögzíti.

A borravalóból származó jövedelem fizetésen kívüli jövedelemnek számít, és nem számolnak rá társadalombiztosítást. Abban az esetben viszont, ha a munkavállaló fizetésen kívüli jövedelemének nagysága meghaladja a bruttó minimálbér tizenkétszeresét (ez jelenleg 24 960 lejt jelent), kötelessége egészségbiztosítást fizetni a bérén kívül kapott jövedelem után is.  Ezt az egységes adóbevallási ívvel teheti meg. Az egészségbiztosítás nagysága a bruttó minimálbér tizenkétszeresének 10 százaléka (2 496 lej) egy évre.

A borravalóból származó bevétel áfamentes lesz a tervezet szerint. A baksis megadóztatatásával idén akár 15 millió lej is befolyhat az államkasszába.

Kapcsolódók

Kimaradt?