A székelyudvarhelyi vállalkozók tiltakoznak a végzettséghez kötött minimálbéremelés ellen

Nem ért egyet a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége azzal, hogy az iskolai végzettséghez kössék a minimálbéremelést. Egy törvénytervezet, amelyet már iktattak a szenátusban, jelentősen megemelné azoknak a diplomás munkavállalóknak, akik a szakmájukban dolgoznak. 

Jelenleg a minimálbér adózás előtti összege 2080 lej, "kézben" pedig 1263 lej. A tervezet szerint ezt az összeget a szakképzetlen munkások kapnák, a szakképzett munkások már a minimálbér 1,2-szeresét keresnék meg havonta. Ez nettó 1494 lejt jelentene. Szintén minimum ekkora összeg járna az elméleti líceumot, illetve a szakközépiskolát végzetteknek. A posztlíceumok és a szakmát biztosító líceumok végzettjei esetében a minimálbért már 1,25-szor szorzóval számolnák ki, ami adózás után 1552 lej jelent. A posztliceális szakmunkásképzőt sikeresen letevő munkavállalóknál az 1,3-as (1609 lej) szorzót alkalmaznák. 2004 előtt lehetőség volt arra, hogy 3 éves felsőfokú képzésben vegyen részt valaki az akkor még érvényes 4, 5, illetve 6 éves egyetemi alapképzéshez képest. A 3 éves képzés után a törvénytervezet 1,5-ös szorzót alkalmaz, ami 1840 lejt jelent kézbe. Az egyetemi alapképzést sikeresen elvégző munkavállalók már 2677 lejt kapnának, aki mesterképzőt is végzett, 3042 lejt kapna minimálbérként, a doktori után 3407 lej lenne a legkisebb fizetés, ha a jelenlegi minimálbérrel számolunk. 

A tervezetet Csép Andrea képviselő is aláírta. A képviselő elmondta, támogatja a javaslatot, ám vannak fenntartásai a tervezettel kapcsolatban. Indoklását itt olvashatja. 

Nincsenek egyeztetések

"A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége nem ért egyet a politikum populista viszonyulásával a gazdasági kérdésekhez, amely középtávon, de akár már rövidtávon is kiszámíthatóan negatív eredményeket szül. Azt látjuk, hogy nagy horderejű, esszenciális kérdésekben a szakmai szervezetekkel az egyeztetések nem történnek meg érdemben, sőt a megszokott, gazdasági témákban nyilatkozó parlamenterek is hallgatnak arról, miért, milyen stratégia vagy elgondolás mentén, tanulmányok vagy számítások alapján döntöttek úgy ahogy. Mint az elmúlt hetek sláger témájával kapcsolatban, a képzettségtől függő minimálbér bevezetésével kapcsolatban is" - olvasható az SZMVSZ közleményében.

A szövetség szerint az elmúlt időszakban munkáltatói szempontból az állami szféra a munkaerő súlyát, mérlegét jelentősen elbillentette a közszféra irányába, "de nem a megfelelő módon: a KKV-szektor erre nincs felkészülve, ezt így képtelen valós időben utolérni. A privát szférának a változáshoz nem elég egy tollvonás, neki ezt a plusz kiadást ki kell hogy termelje".

"Tudjuk, hogy fel kellene zárkóztatni a magánszféra fizetéseit, de erre nem az a megoldás, hogy egy rosszul kinéző csomagban egyetlen tételhez akarnak folyton hozzányúlni az összképet szépítendő – ezzel így csupán sokkot okoznak a KKV-szektornak, kinyírnak egy rakás céget. Olyan cégeket, akik munkahelyeket tartanak fenn és már most is jelentős adólejeket fizetnek – és akik nem akarnak meghalni, ezért ha a várható következményeket nézzük, egyértelmű, mire számíthatunk: erősödik a láthatatlan, a szürke és feketegazdaság, kevesebb tanult személyt fognak alkalmazni és a fizetések jelentős része ismét borítékban érkezik majd kiegészítésként (ami a fiatalokat persze nem hatja meg, ők úgysem bíznak a majdani nyugdíjban) - még gyengébb lesz a termelékenység, felkészületlenebb a munkaerő" - olvasható a közleményben.

A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége szerint az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a megemelt fizetésekből származó többletjövedelem célja valójában az, hogy a közszféra felpumpált béreivel járó kiadásokat fedezni tudják. A befolyt többletbevétel továbbra sem fogja a valós gazdasági fellendülést szolgálni - jegyzi meg a szövetség. "Persze rövidtávon javulhat az életszínvonal, hiszen a vásárlóerő megnő, az egyén közben még azt is érezheti, hogy jobban él – miközben mindannyian egy egyre gyorsabban süllyedő hajón táncolunk. Az SZMVSZ ismételten tiltakozik az ilyen módon meghozott, a gazdasági életet alapvetően befolyásoló, átgondolatlan döntések ellen" - írják. 

Kapcsolódók

Kimaradt?