Kínai cégek vezetik az építőipari világranglistát

Kínai vállalatok vezetik a forgalmi ranglistát a világ építőiparában a Deloitte tanácsadó cég felmérése alapján.

A világ száz legnagyobb építőipari vállalata 1,39 ezer milliárd dollár forgalmat termelt tavaly, tíz százalékkal többet mint 2017-ben. A száz legnagyobb építőipari vállalat forgalmának 41 százalékát a listára felkerült tíz kínai vállalat állította elő. Az összforgalomból a második legnagyobb szeletet japán építőipari cégek hasították ki tavaly, 13 százalékosat. Az Egyesült Államok 9 százalékkal a harmadik, Franciaország 8 százalékkal a negyedik, Dél-Korea 8 százalékkal az ötödik lett.  Japánból 15 vállalat, az Egyesült Államokból 12, Kínából 10, Dél-Koreából 7, Franciaországból pedig 3 építőipari vállalat került fel a 100-as globális ranglistára.

A forgalmi ranglista élén négy kínai vállalat áll, a legnagyobb közülük, a China State Construction Engineering (CSCEC) 2018-ban 181,5 milliárd dollár fogalmat bonyolított. Az ötödik helyen a rangsorban a francia Vinci áll. A hatodik helyen ismét egy kínai cég következik, majd a hetediken a spanyol ACS, a nyolcadikon pedig a francia Bouygues. A kilencedik a japán Daiwa House Industry, a tízedik a dél-koreai Samsung C&T.  A legnagyobb piaci tőkeértékkel a francia Vinci rendelkezik, 49 milliárd dollárral, a második helyen a kínai CSCEC áll 34 milliárd dollárral.

Országonkénti összesítésben a legnagyobb piaci tőkeértékkel a kínai vállalatok rendelkeznek, a száz vállalat együttes értékének 21 százalékával. A japán cégek piaci tőkeértéke az összes 19 százaléka, az amerikai vállaltoké pedig 13 százalék.

Az építőipari vállalatok átlagosan bevételük 21 százalékát termelik ki külföldi projektekkel. Az európai cégeknél az átlag a bevétel 57 százaléka, az amerikai vállalatoknál pedig 24 százaléka. A külföldön kitermelt bevétel bruttó összegében európai cégek vezetik a ranglistát, az első öt helyet sorrendben az ACS, a Vinci, a Bouygues, a Strabag és a Skanska foglalja el. A hatodik és hetedik helyen kínai cégek állnak, a nyolcadikon egy amerikai, a kilencedik és tízedik helyen pedig dél-koreai cégek.

A Deloitte prognózisa szerint a világ építőiparának a forgalma az elkövetkező öt évben évi átlagban 3,6 százalékkal növekszik majd, a száz legnagyobb vállalat forgalma 2025-re eléri a 15 ezer milliárd dollárt. A Deloitte Österreich igazgatója Bernhard Gröhs az APA hírügynökségnek adott nyilatkozatában említésre méltó eredménynek tartja, hogy a százas globális ranglistára két osztrák vállalat, a Strabag és Porr is felkerült a 19. és az 53. helyre. A két cég együttes 23,8 milliárd dolláros forgalmával Ausztria a kilencedik lett a nemzetek építőipari termelési rangsorában. A Strabag 18 milliárd, a Porr 5,8 milliárd dolláros forgalmat ért el tavaly. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?